2016. október 2., vasárnap

Kikapcs

Lassan már jellemző lesz rám, hogy a hónap elején jövök beszámolóval.. aztán meg hónapokig semmi. Így van ez most is.
Nagyon szép időszakot tudhatok a hátam mögött.
A nyáron nem voltunk pihenni, kikapcsolódni, nem volt rá lehetőségünk a munkánk miatt. Viszont úgy hozta a sors, hogy egy kedves barátunk megházasodni készült. S a Páromat kérte fel tanúnak. Ezzel nincs is gond, csakhogy nem itthon nősült, hanem Svédországban.
Így hát szeptember elején le is foglaltuk repülőjegyünket arra a bizonyos járatra mely 3 nappal az esküvő előtt landol a Skvasta-i reptéren.
Én először repültem, s pozitívan csalódtam benne, igaz a leszállás kicsit kellemetlenebbül érintett mint a felszállás, de nem volt komoly probléma a füldugulés és a csakelőrenenézzmertszédülsz effektusok mellett.
Gyönyörű napsütésben érkeztünk egy másik magyar párral együtt. Mivel volt időnk az esküvő előtti előkészületekből is kivettük a részünket. Bár nem volt nagy buli közel 50-en voltunk csak. A nagy nap csodásan sikeredett Én bevethettem virágkötési tudományom, mert a vőlegénynek és a tanuknak a bokrétát Én készítettem.
Igaz a zenével volt egy kis kavarodás, mert több nemzetiség zenei ízlésének is meg kellett felelni. A vasárnap a pihenésé volt, és hétfőtől jött a kirádulás, az ismert meg Stockholm nevezetességeit ha már ott vagy című projekt.
Én már itthon kigugliztam mi az amit mindenképpen szeretnék megnézni, ha már ott járok. Hétfőn a Vasa múzeum-é volt a főszerep. Valami csodálatos látvány a több száz éve víz alatt szinte egybe maradt hajó, melynek rekonstrukciója után közel 98%-a eredeti. Hihetetlen, szavakkal le nem írható élmény.
Mivel a múzeumban közel 3 órát töltöttünk, ezért az ABBA múzeumot csak kívülről láttuk, és ősz lévén a vidámpark is becsukta már a kapuit.
De a napsütés, a kikötő, gyönyörű őszi színek hihetetlen feltöltöttek bennünket. S az este elfogyasztott vacsora kárpótolt mindent.  Kedden a Királyi múzeum volt a célpont, az Óvárossal együtt. Az idő  még mindig szép napsütéses, lehetett andalogni az Óváros szűk macskaköves utcáin, inni a finom kávét a kávézók teraszán, s ajándékokat vásárolni az itthoniaknak.
Szerdán sajnos indultunk haza, így az idő is romlani kezdett. A hazafelé utunk ebből kifolyólag elég rázósra sikeredett az elején az időjárási viszonyokból kifolyólag. De ügyes pilótánk volt, így a 40 perces késést is szépen majdhogynem behoztuk.
Szóval igen szeretnék máskor is repülni, csak most egy kicsit melegebb tájra.
Csütörtökön még itthon próbáltunk visszaállni a mókuskerékbe, péntektől dolgozunk újra. Bár Én leszámoltam munkahelyemen és holnap (azaz hétfőn) ismét az Iskolában kezdek, mint Iskolatitkár és Pedagógiai asszisztens. A hölgy akinek a munkáját fokozatosan átveszem Év végén nyugdíjba megy, s megkeresett a vezetőség, hogy Rám gondoltam az állás betöltése kapcsán. Én nem sokat gondolkoztam rajta, mivel előző munkahelyem szerződése februárban lejárt volna, és ki tudja ott hogyan tovább. Így váltottam.
A közeget, a pedagógusokat és a gyerekeket ismerem, szóval no para.
Már csak azt kell kiviteleznem, hogy az októberre időzített inszeminációt hogyan intézem. Mert az immunológus szakvéleménye alapján Medrol szedése mellett indul a nőgyógyászom által is jóváhagyott inszem. Ha minden jól alakul jövő hétvégén kell kezdenem a gyógyszert szedni, s a 10. cn-en lesz az első uh. és meglátjuk mit alkot magától a szervezet, hogy esetleg egy kis stimu kell-e vagy sem..de a nőgyógyász most nem akar semmi ilyesmit.. s elviekben 2,5-3 hét múlva Indul a Mandula.