2015. november 20., péntek

Második felvonás

Ma végre oda jutottam, hogy van "energiám" leülni a gép elé és összeszedni az elmúlt hetek eseményeit.
Sok minden történt, ami remélem pozitív változást hoz az életünkbe.
Október közepén kiutaztam a párom után Németországba, hogy együtt legyünk majd két hét távolléte után. Sajnos a kinttartózkodás alatt náthás lett ami beárnyékolta a munka és a szabadidő nagy részét. De így is boldog voltam mert együtt voltunk. S közben elmesélete, hogy ajánlottak egy állást Nekem a helyi hivatalban, egy hely megüresedett s rám gondoltak. Töprengtem rajta nagyon sokat elvállaljam-e. Napi 8 óra, egyenlőre csak februárig. Kultúrális munkatársi körbe kell Nekik valaki, aki a helyi rendezvényeket lebonyolítja, keresi a lehetőséget mivel lehet a Település embereit a kultúra irányába terelni. S végül elvállaltam, lesz ami lesz alapon,( bár közöltem, hogy Nekem december közepéig iskola van és eszem ágában sincs felhagyni Vele mert élvezem és sokat ad lelkileg) végül is helyben van, testhezálló a feladat, mert imádok szervezkedni, ismerek mindenkit. Így hát egy hét a bejelentésekkel, orvosi vizsgálatokkal telt, s November első hetében kezdhettem is. Nem mondom hogy nem furcsa, hogy újra rend szerint kell élnem az életem, ami az elmúlt három évről nem volt elmondható. Akkor és azt csináltam amit akartam, szinte minden hobby s egyéb más teendők belefértek a mindennapjaimba.
Ezzel párhuzamosan, csak, hogy ne legyen olyan egyszerű a vérvételek is elkezdődtek a februári lombik induláshoz. Várom az eredményeket, remélem jók lesznek, bár a pajzsmirigyben nem vagyok olyan biztos.. ugye a hízás elég látványos mostanság, főleg hogy melltartóból is nagyobbat kellett vennem mert kissé megnőttek B-ről C-re váltottam.
De tetszik, hogy látványos a különbség.
A munkát lassan megszokom, bár minden nap végére nagyon fáradt vagyok. Most az ünnepek közeledtével megnövekszik a teendők száma, mert lesz ám karácsonyi kreatív nap, lesz egy fenyőállítás műsorokkal, forralt borral... s közben itthon is várnak az előkészületi teendők. Szeretnék szép  meghitt nyugodt ünnepeket, a horgolt angyalok csillagok darabszáma növekszik, s lassan az adventi sütemények előkészületei is elkezdődnek.