2014. augusztus 15., péntek

Darabokban

A lagzis időszakot lezártuk. Nagyon jó volt találkozni a Barátokkal, beszélgetni hosszú órákon át mindenféléről. Táncolni sokat hajnalig, és bűnözni sokat-sokat-sokat.
Az utóbbi időben "szétestem" minden téren. Nem tudom miért, hiszen előttem az út és a lehetőség és talán mégsem akarok élni Vele? Miért nem akarok "mindent" megtenni azért hogy Kicsibabánk megérkezzen? Úgy érzem most minden területen besokaltam. Nehezemre esik tartani a diétát, nem járok jógára, nem igazán érdekelnek az itthoni teendők. Nem tudom mit akarok. Tudom, hogy így nem jó de miért nem teszek ellene? Miért nem megy minden úgy mint tavaly?
Erre a természetgyógyász is ráerősített kedden. Sajnos az értékeim egy része visszacsökkent nem is keveset. Közölte, hogy ez a kettőt előre, egyet hátra effektus most Nálam. Próbáljam már meg összeszedni magam. Csináljak valamit, kössem le magam, ne görcsöljek a témán. Csak úgy mint az elején.
Ezt így könnyű mondani úgy érezem. Az elején más volt, azóta viszont változott a helyzet. Anno tudtam, hogy nem lehet és azért szeretnék erősödni, hogy majd a Lombik sikeres legyen egy adott napon. Volt egy fix időpont amiért küzdöttem.
És most nincs ilyen, nem tudom meddig, mikor jön.... szóval padlón érzem magam.
Kaptam egy írónak a Nevét (Kurt Tepperwein), akinek a művei talán most segítenek melyet most megrendeltem, talán ha elolvasom segít kicsit összeszedni magam. Nem testileg, lelkileg érzem kimerültnek magam. Vissza kell találnom ahhoz az állapothoz mint januárban. Ebben talán segítene, ha eltudnánk utazni egy kicsit kettesben. De egyenlőre ez a párom munkahelye miatt most nem megvalósítható. Keveset vagyunk együtt, rengeteget dolgozik, hétvégén is. Ez sem segít az állapotomon.
Szóval nagy a káosz most, de remélem ez az új ciklus melyet ma kezdtem átlendít ezen a holtponton, és minden Kerek egészben megy tovább!!

2014. augusztus 2., szombat

Furcsaságok

Lassan egy hónapja nem írtam. Nem azért mert nincs miről, hanem egyszerűen nem volt kedvem hozzá.
Az események és a napok gyorsan pörögnek. Szorgalmasan végigjártam a hat alkalmas talpmasszázst, "jósnéni" szerint jól vettem az energiákat, és véleménye szerint készen állok Rá. A nagy feladatra az Anyaságra.
Azt is mondta, hogy bár a kezdetekkor azt említette 3 hónap, most inkább azt mondja augusztus-szeptember a mi hónapunk. Hát majd meglátjuk. A természet gyógyászt hanyagoltam egy kicsit, most szerettem volna időpontot kérni a héten, de nem vette fel a telefont. Így nem tudom eljutok-e jövő héten.
Közben készültem egy barátunk esküvőjére, részt vettem a leánybúcsún, ami összességében jól sikerült. Készítettem a párnak egy meglepetést. Mézeskalács szívecskéket sütöttem a pár keresztnevével. Ezzel elbíbelődtem 4 napot. Teljesen beleéltem magam, nagyon jó volt. Legalább lekötött, mivel a Párom az "új" munkahelye miatt nagyon későn jár haza. Elmegy reggel, és este sötétedéskor látom. Nagyon hiányzik, mert a hétvégéit is a cégnél tölti. De nem merem szóvá tenni Neki, mert még új a hely, be kell illeszkednie, és nem szeretném ha miattam is idegeskednie kellene. Így jó feleséghez híven várom haza minden este türelmetlenül, és szó nélkül várom hétvégente is hogy végre láthassam.
Úgy volt hogy a hetet a Balatonnál töltjük, de a munkahely ezt is keresztülhúzta sajnos. Így talán ha lesz még alkalom akkor augusztusban le tudunk menni egy hosszú hétvégét.
Jövő hétvégén ismét lakodalomba készülünk, nem hiszem hogy sütök mézeskalácsot még meglátom. A párom ma legénybúcsúba indult volna, de még mindig nincs itthon, így vagy nem indul már útnak vagy sokat késik majd de azért elindul. Így ismét egyedül töltöm a hétvégét. Végül is nem bánom, lazítok, olvasgatok egy kicsikét, és persze filmeket nézek. Valamint pihenek, azért is mert kb. 3 napja furcsaságokat érzek a pocakomban. Olyan izomlázszerűséget, pedig csak hétfőn jógáztam, és azt sem túl erősen. Peteérés már elmúlt az biztos,  és akkor ilyen furit nem szoktam érezni. Szóval egyenlőre nem tudom hová tenni a dolgokat. Bárminemű tünetnek pedig totál korai szerintem.


Tegnap megérkezett a neten rendelt ovu tesztem, bár szerintem már későn, de azért csináltam tegnap délután is meg ma délután is egyet-egyet. A tegnapi még szerintem pozi volt a mai már egyértelműen negatív.
Mindegy meglátjuk hogyan alakul ez a hónap, hogy ez a pocifurcsaság jelent-e valamit, vagy egyéb más ok miatt érzek furit.
A "jósnénim" szerint egyébként van egy kis hólyaghurutom, legalábbis ezt állapította meg két hete, és még múlt héten is érzékeny volt az a pont masszírozásnál. De Én tüneteket nem érzékelek vele egyáltalán. Azt mondta egyek főtt kukoricát. Ezt tartom serényen, bár még nem néztem utána az mire jó pontosan. Próbálok sok folyadékot inni ami miatt viszonylag sokat látogatom a mosdót..Nem sikerült az utóbbi időben a diétát úgy tartanom ahogy szerettem volna. A lakodalomban is bűnöztem, egy kis tészta a levesbe és egy-két süteményt megettem/megehettem. A párom volt oly engedékeny és megengedte hogy aznap egy kicsit bűnözzek. Remélem nagy hátránya nem lesz a dolgoknak.
Telnek a hétköznapok, valamit szeretnék kezdeni magammal, azonkívül, hogy itthon viszem a Családi vállalkozás papírügyeit. Újra munkára vágyom emberek közé, a Párom meg is érti meg nem is. Nem tudom tartogat-e fordulatokat a nyár, ha nem azt hiszem keresek valami magamnak való elfoglaltságot amiben jól érzem magam.