2013. október 28., hétfő

Ráhangolódás

 Szeretném lekötni magam és nem azon agyalni, hogy még messze a január. S mivel szabadidőm van elég, már most nekikezdtem az Adventi időszakra való felkészülésnek. Az elmúlt években mindig rohanásból és örökös stresszből állt  az év egyik talán legszebb időszaka. A mézeskalácsok fele díszítetlenül maradt. (Bár ezt most lehet a diéta miatt nem kéne erőltetni, de az az isteni illat ami ilyenkor belengi a lakást hihetetlen az ízéről nem is beszélek.
 Ezt most megelőzvén az elmúlt estéket horgolással töltöm.. kitaláltam, hogy az idei év Adventi Naptárát horgolt csillagokból fogom kirakni. Ezért már időben nekikezdtem. Tudom még talán korai.
Bár ezek némelyike még javításra szorul de azért büszke vagyok rájuk.
Ki tudja egy-kettő talán még a Fenyőfán is landol díszítés gyanánt.




2013. október 24., csütörtök

Változó idő

Nem tudom mi az ami elindított ezen az úton, de határozottan jól érzem magam.. a héten voltam jógán. Bár   a zumba után határozottan furcsa, de jólesett. A társaság már jócskán 50 felé közelít vagy már túl is van rajta de aranyosak nagyon. Kitartóak, és évek óta csinálják, s mivel a Zumba úgy néz ki abbamaradt egy időre, kellett keresnem valami mozgásformát, olyat amit úgy érzek a mostani táplálkozással és életvitelemmel megegyezik.
Ezért és más indíttatásból megszereztem a Gyógyulj meg dvd-t és könyvet, ezt hallgatom és próbálom mondogatni magamban. Tehát agy-kontrollozom magam. Ma a Gyógyító jóga volt soron, melyet itthon is fogok tudni esténként gyakorolni.
Persze azért nem minden megy ilyen simán. A tegnapi nap egy része katasztrófa volt, kétszer sütöttem kenyeret mindkétszer a kukában végezte. A páromnak is rossz napja volt. Éjszaka arra ébredtem hogy nagyon fáj a hasam.. Szóval nem minden színes, vannak néha fekete-fehér napok is. De ez van.
Ma már jobb a helyzet, a kenyerem sikerült (mert nem adom fel). A gyomrom se fáj már, a párom kirándulással egybekötött borkóstolón.. remélem hoz Nekem valami finom édes bort.
Estére pedig a horgolásé a főszerep. Kitaláltam, hogy az idei adventi naptáramat horgolt csillagokból fogom összeállítani. Már 2 készen van, tegnap ugyan a harmadik sehogy sem sikerült, de majd ma este. Hiszen lassan-lassan itt a készülődés időszaka, amit nagyon élvezek.

2013. október 22., kedd

"Süt a Nap nehogy szomorú légy"

Ez volt rám jellemező a tegnapi nap folyamán, ezt mondogattam magamban. Sütött a nap reggel mikor felébredtem, a szokásos kávézás közben megnéztem az e-mail-emet, és elszomorított ami fogadott.
Megérkezett F. doktor válasza az Intézettől, kérdésemre. Tb-s lombikra 2014 májusi sorszámunk van. Kicsit összetörtem, hiszen az még 7 hónap. Múlt héten mikor hívtam Őket telefonon azt mondta S. Doki nem kell sorszám újra, novemberben mehetünk. Csak épp azt nem tette hozzá, vagy félreértettük egymást, hogy magánúton.
Tudom nem kellene szomorúnak lennem, mégis így kiszámolva évente egy lombikot finanszíroz az állam.. elszomorító.
Most a kitűzött cél január, elmegyünk magánúton.. így legalább megmarad a májusi időpont ha ne adj Isten nem sikerülne.
De miért ne, most a Kiscsapat is sikerszériának örvend, a Lányok sorra hozzák a pozitív tesztjeiket, aminek Nagyon Örülök. Lassan rajtunk a sor, hogy mi is beálljunk a sorba, és így lesz érzem.
A múlt héten kaptam egy meditációs gyakorlatot, egy Cd-nek a középső hanganyaga. Ezen felbuzdulva tegnap "megszereztem" az Agykontroll Gyógyulj meg c. Cd-t és a hozzá tartozó könyvet. Ezt fogom esténként hallgatni, ezzel is felkészítve és erősítve magamat januárra.
A jövő héten kiderül vajon a diétával sikerült-e bizonyos értékeket lejjebb szorítanom, megyek kontrollra.
De sajnos úgy néz ki, más kontroll is szükségessé válik, a lombik óta vannak rózsaszín pecsételések a ciklus közben. Múlt ciklusban azt gondoltam ez még belefér mert stimulált ciklus után vagyunk. De a mostani is kezdi (bár 12 cn. ez még lehet pé. jelen is, de nálam sose szokott így jelezni). Szóval remélem ez nem folytatódik és nem derül ki megint valami agyament dolog, ami miatt szomorúnak kellene lennem.
A Nap ma is süt reggelről,boldogabban keltem, s ezt az Orchideáim is jelzik hogy itt a javulás ideje, mert az összes bimbót és virágszárat hoz, mind a 8-an!! Gyönyörű virágos Orchideáim lesznek Karácsonyra !! Nagyon szeretem őket, de az utóbbi időben nem fordítottam kellő figyelmet rájuk, nem beszéltem hozzájuk annyit mint régebben, de az utóbbi hetekben újra " kommunikálunk" egymással, és Ők is átvészeltek egy beteges időszakot és új erőre kaptak. Hát remélem Én is a gyógyulás útján járok.

2013. október 17., csütörtök

Beleszerettem

Szeretem Suzit ez lett a neve a telefonomnak. Közel 8 évnyi egytelefonhasználat után kaptam tegnap előtt egy  Fehér szép és okos..  telefont ..okosabb mint Én :) Legalábbis ami a használatát illeti. Még meg kell szoknom sok mindent. Néha még nehézkes a billentyűzár feloldása. De szeretem. Próbálgatom, nézegetem, szerkesztgetem a neveket, a képernyőt.. még nagyon új. Soha nem volt még érintőképernyős és főleg nem okos telefonom. 
A márkához hű maradtam (Samsung), de a színe változott. Ott álltam a boltban a kezemben a két telefonnal, és jobban húzott a szívem a fehérhez mint a feketéhez. Így azt választottam, illetve egy nagyon szép fehér tokot hozzá, hogy ne karcolódjon. Bár Hugom azt mondta kb 3 hónapig fogom tokban hordani aztán nem.. szeretnék Rá vigyázni. A másik Telefonom is jó állapotban van még, csak az akkumulátora adja meg magát néha és néha befagy. De hát mit várjak már egy 8 éves kis készüléktől, de tartaléknak szupi lesz. (remélem nem fog kelleni)
Szóval beleszerettem. Így már napközben is nyomon tudom követni az eseményeket, és mindennel naprakész leszek. Az S tervezővel kell még barátkoznom, mert az még nem megy annyira, nem is tetszik annyira szóval lehet lesz egy új határidő napló alkalmazás letöltve. Próbálnám a hagyományos naptárat kiiktatni, mert a kicsi ami a táskában elfér nem tetszik a Nagyobb méret meg állandóan itthon marad.
Szóval tanulok, okosodni :)

2013. október 14., hétfő

Néha kell egy kis megerősítés

A szombati jótékonysági bál összességében jól sikerült. Sokan megdícsérték a terem díszítését, az összhatást, és a finom ételeket. Ropták is a táncot hajnalig. Bár Nekem nem a mulatozásról szólt az este, de élveztem a jövés-menést.
 Emellett Engem is dicsértek, nem mondom jól esett. Mindenkinek tetszik az új frizurám, sokak szerint jobban áll mint a hosszú. Ennek nagyon örülök,hogy jól döntöttem.
De kaptam dorgálást is, ami nem hagyott nyugodni, ezért kellett egy kis megerősítés.
A Candida diéta kapcsán sokat olvasok, főleg fórumokat, tapasztalat cseréket, hogy mit hogyan vajon jól csinálom-e. 
Egy fórumon az Ex-Candidások közül egy Lány azt írta, hogy megszegtem a diéta szigorú részét azzal, hogy ettem Csirkehúst, mert azt csak a második szakasztól lehet.
Ezt kicsit a lelkemre vettem, mert szeretném jól csinálni a dolgokat. Ha viszont rosszat tettem az kihat az elmúlt két hét "szenvedésére", méregtelenítésére. Olvastam tovább, mivel nem tudom igazán eldönteni szabad-e vagy sem, mert egyik oldal ezt írja mások azt írják, ezért bátorkodtam írni a Természetgyógyásznak, hogy bajt csináltam-e.
A válasza az volt, hogy úgy folytassam a diétát ahogy megbeszéltük, (semmi élesztős, és tejes étel)ne hallgassak senkire, mert írnák ám Néha mindenfélét. Nem az a cél hogy kiéheztessük a szervezetet, hanem hogy a saját gyógyító és méregtelenítő folyamatát beindítsuk. Ezért néha kell enni húst is. És ne akarjam görcsösen a diétát.
Szóval megnyugtatott, de azért a biztonság kedvéért megrendeltem végre több napos huzavona után a Diétás könyv Candidásoknak és fogyókúrázóknak c. könyvet. Holnap érkezik. Abból összeállítom egy hétre előre az étkezésem, és az lesz az  irányadó és amit a Doktornő mondott.
Remélem holnap a könyv is megerősít abban hogy jól haladok.

2013. október 10., csütörtök

Teljes átalakulás

A héten mondhatom, hogy egy teljes átalakuláson "generálon" mentem keresztül. Legalábbis ami a külső megjelenésemet illeti.
Hétfőn kezdtem a kozmetikusnál aki röpke 3,5 óra alatt helyrerakta az arcomat. Bár jó lenne egy intenzív mély hámlasztás, hogy a májfoltokat eltüntessük, és gondot fordítsak a fokozatos megelőzésre.
Egész hónapban az mocorgott a fejemben, hogy le kell vágatni a hajam. Nagyon hullik és kezdeni kellene vele valamit. Hát szerdán a fodrászom ezt is végrehajtotta. Rövid lett,  elől állig érő hátul rövidebb kicsit tépett fazon. De így legalább az esküvőkön meggyepált tincsek eltűntek. Színe maradt egyenlőre még nem eredeti de nagyon közel áll hozzá. 
Ma végre lejutottam a manikűröshöz is, pici gel-lakkos natúr körmöt kaptam, a gyűrűs ujjba narancssárga és barnás virágokkal, hogy belecsempésszük az ősz hangulatát. 
Szóval kívülről teljes a generál. 
Belülről is igyekszem, a diétát tartom. Többé-kevésbé sikerrel, mert néha bele-bele csempésződik minimális zabliszt az ételeimbe. Amit nem tudom hogy gluténmentes helyen őröltek-e és csomagoltak-e mert a csomagoláson nincs feltüntetve. De alapjában véve semmi cukor, semmi élesztő, rengeteg zöldség.  Nem is rossz ez, lehet még egy héttel kitolom a szigorú részt. Igaz hogy a természetgyógyász nem mondta, hogy meddig kell nagyon szigorú C. diétát tartani, de utánaolvasva legalább két hét.
És azt hiszem ma sikerült végre azt a kenyeret megsütnöm, mely a normál kenyérízhez hasonlít. Ír szódás kenyér névre hallgat. Azt hiszem ez lesz a nyerő, kicsit átalakítva saját formára :)

Tegnap felhívtam az Intézetet is, S. doktorral beszéltem. Nem kell már bejelentkeznünk, és várólistára sem kerülünk egyenlőre. Mivel augusztusban volt a lombik és a beültetés is még augusztusra esett Ő azt mondta hogy Novemberben vár a spontán ciklus 12. napján, ha Tb-s alapon szeretnénk menni. Ha magánúton vár szeretettel. 
Nem megyünk Novemberben az már biztos. Egyrészt nem vagyok teljesen tisztában azzal, hogy Tb alapon a 3 hónap hogyan számolódik. A beültetéstől, vagy a sikertelenség tényétől. (Mert az egyik augusztus ( E.T . aug. 24.) a másik meg már szeptember (szept. 6.)) Így a December biztos hogy nem lesz akadály. És ugye a Term. Gyógyász is abban erősített meg, hogy várjuk ki a 3 hónapot had regenerálódjon a szervezet, és talán addigra sikerül kicsit feltankolni vitaminokkal. Ha a ciklusom nem hagy cserben, akkor még épp Karácsony előtt 22-24. megtörténhet a beültetés. 

Ma  a külső megjelenésben teljes lett az átalakulás, készen állok a hétvégi Jótékonysági Bálra, melynek egyik főszervezője vagyok. Már csak a ruhát kell kiválasztanom.




2013. október 8., kedd

Lehetne jobb is

Már lassan a két hetes "nehéz" időszakon túl vagyok. Nem igazán érzek semmi különöset  sem jobbat sem rosszabbat. Hogy ez jól van-e így nem tudom. Néha fájdogál a hasam éjszakánként, olvasgatva mindenfélét ez jót is jelenthet hogy ürül a szervezetemből a sok méreganyag. A Gélből már a legnagyobb dózist eszem...
Főztjeim nagy része elég jól sikerül, de az általam nasinak készített kókuszos-rizslisztes valami ma a kukában végezte. Hát kell ilyen is.
Tegnap voltam kozmetikusnál 3,5 órát töltöttem Nála. Most csúnyább az arcom mint mikor mentem, de majd megnyugszik és helyrejön. Legalábbis remélem mert hétvégén bálozunk.
Nincs is igazán kedvem hozzá, pedig az egyik főszervező vagyok.
Ma is azután jöttem-mentem egész nap. Eközben meg az jár a fejemben napok óta hogy le kell vágatnom a hajam, melyben tegnap a kozmetikus is megerősített, hogy így összefogva nyújtom az amúgy is vékony arcomat.
Böngészve a netet, a rövid hajak kínálatában hát van egy-kettő mely tetszik. De hogy belefér-e még a héten egy fodrászat a bál előtt nem tudom.
Egyszóval lehetne jobb is a kedvem, haladhatnék jobban is.

2013. október 3., csütörtök

Tudatosan

Mióta elkezdtem a diétát azóta nem írtam, pedig minden nap összeszedtem gondolataimat. De a napi rutinom megváltozott és azóta, hogy főzök, mire leülnék a gép elé sokszor nincs már kedvem írni.
Hétfőn megérkezett a gélem is így teljesen elkezdhettem a méregtelenítő-lúgosító diétát. Már szombat óta nem eszem élesztős ételt, sem tésztát illetve próbálom az étkezéseimbe tudatosan bevinni a rengeteg zöldséget, (gyümölcsöt egyenlőre nem mert nem lehet), egészséges étkeket.
Rátaláltam itthon az Ir-es dossziéim között egy "receptkönyvre", ezt még annak idején egy "csoda" folytán a céges nyomtatóm nyomtatta. Abban az időben valamiért a másik irodában levő kollégák nyomtatni valója a hálózat miatt sokszor nálam kötött ki. És egy délután nyomtatni kezdett.. azt hittem először hogy valamelyik kolléganőm nyomtatta magának, csak véletlenül az Én nyomtatómat választotta. De csak nem kellett senkinek. Ígyhát hazahoztam. A héten ugye rengeteg recept után kutattam, mert a könyvesboltban még mindig nincs az a könyv amit szeretnék ezzel kapcsolatosan. És egy oldalon rátaláltam ezen kinyomtatott receptjeim eredetijére, ahol a recept kategória és a recept neve mellé fel van tüntetve hogy Candidásoknak.. elkezdtem hát tovább keresgélni, hátha több receptemet fenn találom az oldalon és lám szinte az összes receptet beazonosítottam. Így most van egy kis Candidás receptkönyvem. Ennek felettébb örülök. Próbálgatom sütni a kenyérkémet, melyen még van mit változtatni, de alakul, rengeteg káposztát eszem, és halat.. tegnap este pedig elkészült az egész ehető padlizsánkrém. Szóval esténként tudatosan próbálom összeállítani az étkezésemet és főzök. Nem is rossz egyébként.
A tudatosságnak híve tegnap megrendeltem a neten a mannaszappan Hajápoló csomagját, sok jót ír Róla, mert a hajam borzalmas állapotban van. Még a lombik kezdetén vágattam belőle, de sehogysem áll, sem a frufru sem az egész hajam. Remélem kicsit segít helyrehozni, különben a téli időszakra kénytelen leszek rövidre vágatni.
Azután bejelentkeztem a környék szerintem egyik legjobb kozmetikusához. Régen hozzá jártam kiskorom óta ismer, csak mióta elkerültem a városból már nem mentem hozzá többet. Tegnap újra felkerestem, gondoltam ha méregtelenítek, és egyéb akkor az arcomat is tegyük rendbe jó alaposan. kapásból rám nézett és közölte hol a problémám, mivel a nyár óta a felső ajkamnál eléggé májfoltos vagyok mely látszódik is. Azt mondta ezt szépen vissza lehet halványítani.
Szóval próbálok tudatosan a természetes dolgok irányába menni, hogy kívül belül feltöltődjem. Remélem sikerül.