2013. augusztus 22., csütörtök

Intézetei hírek

"4 nagyon szép szuper erős embriónk van nagyon nehéz a választás" azt mondta az imént a telefonba S. doktor. Nagyon szép eredmény hozzátette. A többiekről nem beszélt, Én meg nem kérdeztem :(
Úgyhogy szombat reggel 3/4 8-ra várnak az Intézetbe szeretettel.

2013. augusztus 21., szerda

Várakozással és feszültséggel teli nap

Még mindig várunk... S. doktor azt mondta délelőtt, hogy 4 nagyon szép embriónk van és 2-3 még "fut".
Remélem hogy utolérik magukat.
Holnap délelőtt 9-kor kell telefonálni, hogy mennünk kell-e holnap, vagy csak szombaton. Várok és izgulok, és reménykedem hogy a lassúcska Sejtecskéink is behozzák a lemaradásukat.
Közben meg próbálok magamhoz képest sok folyadékot inni,(emiatt rengeteget járok a mosdóba már ettem Túrót is a fehérje pótlásnak, de a bal oldalam feszül.. ha hozzáérek, vagy ha hozzádőlök a pocimmal valaminek érzem, mint peteéréskor. E miatt feszült vagyok, félek hogy ez rossz előjel lesz, egy esetleges túlstimus állapotra.
Próbálom magamba mondogatni, hogy nem az, hogy 16 Sejtecske után azért megbolygattak odabennt és normális.
Olvasgatok, de még senki nem erősített meg abban, hogy nyugi ez nálunk is így volt, ez természetes velejárója elmúlik..
Így nem tudok mást tenni csak várni és néha feszengni..azt sem tudom eldönteni melyik terhesvitamin lenne az ideális számomra, vacilálok Femibion, Gravida, Elevit.
Valamelyiket holnap be kell szereznem, addig meg tolom magamba a D-vitamin és az E-vitamint.
Bárcsak lenne már reggel 9 óra!

2013. augusztus 20., kedd

Telefon az Intézettől

Nem tudtam sokáig aludni... izgultam, vajon mikor telefonálnak és mit fognak mondani az Intézetből.. Izgultam azért is mert szerintem a H.flórám kicsit felborult a sok gyulladáscsökkentő kapcsán, picit viszket.. de remélem elmúlik holnapra.
A Telefon nem sokkal 10 előtt szólalt meg.
Nagyon jó híreim vannak-mondta  a Hölgy a telefon másik oldalán.
10 db sejtecsként volt megtermékenyítésre alkalmas, 8 db indult el a hosszú úton nagyon szépen!
Holnap 10 körül kell telefonálni hogy is állnak a kicsikék el tudják -e Őket vagy legalábbis valamennyit vinni az 5. napig vagy jónak látják inkább 3 naposan Fészekbe  ültetni.
Jelenleg az izgalom tölti ki minden percem.. csak szépen osztódjanak!!

2013. augusztus 19., hétfő

14. nap Sejtecskék

Ma reggel 8:15-re kellett az Intézetbe érkeznünk, hálóing, papucs.. volt a kötelező kis csomag melyet magammal kellett vinnem.
Korábban odaértünk, hisz nem akartunk késni. Már javában dolgoztak az Intézetben, és a váró is tele volt már.
A férfiak jöttek-mentek a kis üvegcsékkel... a Tanár Úr is kijött. Kérdezte kik várnak Petesejtecske leszívásra, jelentkeztünk mint az iskolában. Felkísértek az emeletre Minket, ott már várt egy nagyon kedves idősebb Hölgy.
Választottunk ágyikót,  átöltöztünk, majd elmondta a sorrendet ki ki után következik és hogy mi lesz a mai nap menetrendje. Közben megkaptuk a még szükséges papírokat, hogy írjuk alá.
Első voltam a sorban... közben megérkezett a 4. Hölgy is, és akkor mondták a Biológus Hölgyek hogy kicsit változtatunk a sorrenden, Ő lesz az első (utolsókból lesznek az elsők) Én leszek így  a második ...elkezdtük.. pár perc múlva az első Hölgy V. már ki is jött, meglepődtem hogy ennyire gyorsan ment. Utána jött a Tanár Úr is és kiderült, hogy a Hölgy nem tartotta az utasításokat, ivott pár korty vizet amit nem lett volna szabad. Így Ő maradt a végére.
Engem Zs. Asszisztens bekísért a műtőbe. Ott már várt az Anesztes hölgy és a Tanár Úr. Szépen bekötötték a branült, és közben beszélgettünk. Van-e allergiám... milyen gyógyszert szedek. Mikor az IR-t mondtam és rá a gyógyszert, az Anesztes hölgy megkérdezte nem fogytam tőle. Mondtam hogy nem. De sokan megrökönyödnek vékonyságomon (jelenleg 45 kg vagyok), de az Édesanyám, és Apukája is világ életében ilyen testalkatú volt, családi vonás.
Erre azt mondta a Tanár Úr Nekünk ez nem számít, nem baj ez. Másra már nem emlékszem, csak arra hogy az ágyban ébredtem.
Nagyon szépen, minden rosszullét és tünet Nélkül ébredtünk a lányokkal olyan 10 felé. Akkor a Kedves Hölgy hozott Teát hogy már lassan kortyolgassunk, Zs hozott csokit a Tanár Úr kérésére, amiből mindeki kapott, és lassan üljünk fel ha nem szédülünk.
Megjött a Tanár Úr is és hozott egy kis papírkát magával. Mindenkinek megmutatta a neve mellett szereplő számokat.
Nálam ez állt: 8+1  16.
Azt mondta  a bekeretezett szám a lényeg, Nálam ez a 16-os volt. Hangosan meg is jegyeztem, hogy 16! Erre Ő azt mondta Ő hangosan nem mondhat semmit.. péntek óta plussz 4-et sikerült leszívásra alkalmassá növelnem. Örültem Nekik.
Elmondta az insrtukciókat, naponta 3x2  utrogestan, 3x1 Estrimax, terhes vitamin, (ha még van Doxiciclin Al be lehet szedni), Merckformin. 
Holnap telefonálnak, hogy is állnak a Kicsikék, majd minden nap Ők fognak jelentkezni. a Visszaültetés ideje csütörtök vagy szombat. Ha nagyon szépen fejlődnek akkor elviszik Őket /Őt az 5. napig (szombat). Addig pihenjünk, igyunk sok folyadékot.
Ezek után felöltöztünk, lekísértek az emeletről és elindultunk hazafelé.
Most már itthon pihengetek,  ezért horgolni fogok, hogy lekössem az időmet. És várom a Holnapi első Telefonhívást, hogy Sejtecskéink hogyan dolgoznak.

2013. augusztus 18., vasárnap

12. nap Aggodalmak

Tegnap korán keltem, nem azért mert szerettem volna, hanem reggel 8-kor meg kellett kapnom az utolsó injekciókat a tüszőrepesztő előtt.
Sikerült még délelőtt kitakarítanom, a párom kicsit besegített, hogy még idejében az ebéd is az asztalra kerüljön.
Picit feszített a hasam, és bágyadt is voltam a Cetrotide-tól mint szoktam de ezen kívül mást nem éreztem.
Ahogy közeledett az este 20:00 egyre jobban izgultam, olvasgattam a neten amit ugye nem lenne szabad. Sokan írták hogy fáj, feszít az injekció beadása, és néha belilul a helye.
Mivel a párom nem volt otthon, ezért a szomszéd Nénit kértem meg segítsen beadni. (Ápoló néni volt nyugdíjba menetele előtt). Ő volt az aki beadta, izgult Ő is és Én is, fel voltam készülve a fájdalomra. De nem fájt egyáltalán. Mivel bőr alá kellett adnunk, ezért " kis" dudor lett először belőle, de mihánt szétmaszíroztuk nem látszott semmi.
Be sem lilult, így hát örültem hogy ezen is túl vagyok.
Ma reggel viszont enyhén elkezdett fájni az injekció helye, és néha a pocim is fáj, feszít nem tudom leírni az érzést hogy milyen.
Gondoltam már mindenre,( nehogy túlstimu legyen belőle) de biztos a hormonok dolgoznak odabent.
Olvasgattam megint a neten a petesejtek leszívása utáni állapotokról,és itt jönnek az aggodalmak.
Mi van ha nem lesznek jók a petesejtecskék, ha nem megterméskenyíthetőek, ha nem reped a tüsző a szuritól? Vagy nem jól adtuk a szurit?
Ahogy egyre közeleg a holnap egyre jobban motoszkálnak a fejemben ezek a negatív gondolatok, de mindig igyekszem őket elhessegetni, hisz eddig is szépen alakultak a dolgok, holnap is így fognak. Gyönyörű 12 petesejtecském lett, melynek mindegyike alkalmas lesz a megtermékenyítésre.
És holnap a Picicsodák életre kelnek.

2013. augusztus 16., péntek

10. nap Kontroll

Hosszú volt ez a mai nap. Reggel korán keltünk, mert legalább 1,5 óra mire a Fővárosba érünk. A párom elkísért.
Most a 13. sorszámot kaptam, voltak már előttünk bőven, pedig 1/2 9-re odaértünk. Sorszám alapján behívtak, már rutinosan adtam a kezelő lapot, pakoltam a motyómat (injekció, notesz...) a székbe,közben  mondta az asszisztens, hogy ultrahang lesz. Rendben mentem a paraván mögé.
Közben az asszisztens adta az instrukciókat folyamatosan, hogy hétfőn így vagy úgy de találkozunk, vagy uh-ra vagy petesejtecskék leszívására úgy készüljek. Közben megjelent Tanár Úr, kérdezte mi a helyzet, és mivel S. doki nem volt még bennt, így Ő kezdte az uh-t megcsinálni. Kérdezgetett közben, hányadik ciklusnap, mit kaptam... és közben megdicsért hogy szépek odabent a tüszőcskék. Megérkezett S. doki is, és együtt nézték a monitort mit is mutat. Összesen 12 petécském érett, 6-6 osztásban, nagyon szép méretekkel. Bár a bal oldal kicsit lemaradva a jobb oldaltól, de nem sokkal. (Pedig ott érzek feszítést állandóan) így közösen eldöntötték, hogy hétfőn Petesejtecske leszívás lesz.
Így kellett egy vérvételt csinálni, melyet az asszisztens ügyesen levett.
Kaptam az utasításokat közben:
Holnap  még egy utolsó de már 100 NE Gonal F
1 adag Cetrotide reggel 8-kor
és este 20:00-kor Pregnyl tüszőrepesztő (2 ampullával).
Vasárnap pihienés és felkészülés a Hétfőre.
Hétfőn reggel pedig 08:15-kor várnak szeretettel.

Az utasítások dokumentálása és megjegyzése után, kezembe kaptam a még hátralevő receptjeimet, és hogy 1/2 13-kor telefonáljak milyen lett a vérvétel eredménye és annak függvényében kell vagy nem kell további Gonal még.
Elköszöntünk, és irány a gyógyszertár, kaptam még Estrimaxot egy dobozzal (ebből egy levéllel kell vinnem hétfőn) és 6 doboz Utrogestant.
Mivel Anyukám még dolgozott ezért beültünk az egyik bevásárlóközpontba kávézni és ebédelni egyet, közben telefonáltam.
 Az asszisztens a Tanár Urat kapcsolta, aki megkérdezte hogy vagyok, mondtam hogy köszönöm jól, és mondta hogy a hormonjaim is jól vannak. Így adjak még  ma 150  Gonal-t de holnap már csak 100-at.
Ezekkel felvértezve indultunk Anyukámhoz, kinek segítettünk a Nagy bevásárlásban. Még Mi is vásároltunk pár dolgot. És lassan elindultunk hazafelé.
Picit fárasztó volt ez a mai nap, sok volt az izgalom vajon hogyan tovább.
De S. Doki ezzel köszönt el Páromtól "ebből Baba lesz".

2013. augusztus 14., szerda

5. nap Kontroll

A mai nap reggelére voltam visszarendelve az Intézetbe kontrollra, hogy megtudjuk, hogyan alakulnak a Tüszőcskéim.
Egész időben oda értünk, nem voltak sokan, így 3. sorszámot kaptam.
Be is hívtak gyorsan, odaadtam a kezelőlapomat az asszisztensnek, és a szükséges még általunk kitöltött papírokat, és mehettem is az Uh-hoz.
Nagyon szép nyálkahártyát produkálok, az asszisztens fel is szisszent mikor a Doktor Úr közölte annak méretét "-júj ez nagyon szép" (8. cn. 11 mm)
Tüszőcskéim is érnek szépen, nem számoltam de legalább 5-5 oldalanként, és a méretüket sem igazán jegyeztem meg. Illetve megjegyeztem volna ha számomra is érthetően hangzanak de csak azt hallottam, hogy 15,14, 13,11 ezek kombinációja ismételgetve a 11-es szám volt a legkisebb.
A Doktor Úr lesegített az asztalról, megdicsért hogy szépen haladunk.
És felírta  a következő adag Injekciókat. Péntek a köv. konzultáció időpontja addig adnom kell továbbra is a Gonal F-et (150 egységgel) és a Cetrotide-t.
Közben megkértem, hogy adják be a Cetrotide-t mert biz azt én össze nem kutyulom. Így a Doktor beadta készségesen, sőt még a Gonal-t is.
Elmondták hogy a hosszú hétvégén úgy számoljak, ha elutazunk valahová Hétfőn mennem kell, addigra érjek haza. (hétfő és szerda a műtős nap, lehet hogy akkor lesz a leszívás, már pénteken rákérdezek, most nem mertem még.) Aztán  Elköszöntem.
Mentem a gyógyszertárba, és most már itthon pihizek, mert Én annyira fáradt vagyok a két injekciótól hogy csak na..