2016. május 16., hétfő

Csak a munka

Az elmúlt időszak szinte csak a munkáról szólt. Újra dolgozom, egyenlőre újabb egy éves szerződést kaptam, s vele együtt sok új feladatot. Amit élvezek és élvezettel csinálok végre és jólesnek a dícsérő szavak.
Egy nagy rendezvény szervezésén, annak dekorációján sikeresen túl vagyunk, elhoztunk nem is egy elismerő díjat. Persze ez nem teljesen az Én érdemem de a díszítés ötlete, megvalósítása főképp.Szeretem ezeket a pörgős napokat.
Most a gyermeknap szervezéséé a főszerep, mely egy másik rendezvény miatt a héten kerül megrendezésre Nálunk. Évek óta nem volt a Településen, ezért remélem sikere lesz és ebben az időjárás is a segítségünkre lesz a hétvégén.
A párom is munkába állt egy hónapja szóval Ő is szorgoskodik. A kertünk gyönyörű szebbnél-szebbek benne a veteményesbe ültetett növények.
Igaz a horgolásommal mostanában lassan haladok, köszönhető ez a megnövekedett feladatoknak és a jó időnek. De  a Shrug amibe belekezdtem hamarosan készen lesz.
A közösségi oldalakat is kerülöm mostanság, vagyis néha-néha végigfutom, izgulok akiért kell, kedves ismerősöknek az oldalait naprakészen azért követem. De nem vagyok már megszállott olvasója, egy-egy közösségnek, csoportnak. kerülöm mostanában a Babás témákat, oldalakat, kezek egy kicsit elszakadni attól, hogy minden nap ezen jár az agyam, hogy keresem a testi tüneteket magamon. Sőt több év elteltével a hőmérőt is letettem, fogalmam sincs  mikor volt pé ebben a ciklusban. persze a naptár számolja most is a napokat de egy-két ciklus eleji értéken kívül más értéket nem tartalmaz. Szóval ezzel is talán kicsit elengedem a témát.
És most jól érzem magam így.
Levágattam a hajam és egyre több a szőke tincs benne, de így is tetszik vagányabban.
Egy hónap és vizsgázom masszázsból arra is tanulok, s gyakorlom a páromon folyamatosan, amit persze Ő örömmel tűr.
Szóval mozgalmasan telnek a hétköznapok, a hétvégék, de most ez így van rendjén.

2 megjegyzés:

  1. Szia Rena!

    Ha gondolod szívesen beszélgetnék veled virtuálisan. Ott tartunk, ahol ti tavasszal, csak mi ezerrel vágunk bele a lipid történetbe. Hétfőn kapok eredményeket és jövő héten ki is derül, mikor indulhat a mandula. :)
    Gyöngyi
    kleingy kukac gmail pontkom

    VálaszTörlés
  2. Ez csak azért mert az előbb nem nyomtam az értesítést kérekre. :D

    VálaszTörlés