Ma délután közölte a Párom, hogy a tesztgyártók és gyógyszertárak belőlem fognak meggazdagodni...
több tesztet is csináltam délutáni vizeletből.. mind más-más márka ugyanaz a vizelet..
Íme az eredmények:
Reggelre egy Gravi Hcg-m maradt, ha az csak egy kicsit is erősebb lesz a délutáninál már örülni fogok, és tudni fogom, hogy minden rendben odabennt.!!
2014. február 25., kedd
Mai nap
Jólesik hogy aggódtok értem, és Velem együtt izgultok. Izgulok minden reggel amikor mérem a hőmet, és izgulok a tesztek készítésekor is, hogy csak ne halványodjon.
Ma is teszteléssel kezdtem a napot... a teszt szép lett.. bár sok erősödést nem látok rajta, de azt mondják, hogy van akinél az X-epil nem erősödik jobban.. hát nem tudom.
A mai napom idegeskedéssel telt. Próbáltam nem felvenni a dolgot, mert tudom, hogy nem használ csak na... a tanításról van szó.. decemberi pénzünk még sehol és lassan a februárit kellene kapnunk. Én ma telefonálgattam jobbra-balra és kiderült, hogy a szerződésem nincs és nem is látták az iskolában ahol lennie kellene ahhoz, hogy végre számfejtsenek. Jöttek az újabb telefonálások, kiderítettem hol tartózkodik a szerződés, de oda is csak egy napja került. Szuper akkor januártól (akkor módosították ugyanis) hol volt elveszve, hogy sehol sem volt. De addig amíg az vissza nem kerül a képzést szervező intézményhez pénzünk sem lesz.
Ma délután ott is jártunk, gondoltuk, ha a nyomtatványokat, melyeket még csak most tudattak, hogy kellenek a kifizetéshez Mi magunk visszük fel jobban járunk, kézből-kézbe... ott be is olvastam a csajnak, hogy miért vállalnak ennyi képzést, ha nem tudják megfelelően lekoordinálni. Gondolom nem kis juttatást kap az Iskola ezek után.. nem tetszett neki de kit érdekel.
Aztán irány haza... ennek a napnak meg is lett az eredménye, mert minimális haloványka barnázást látok.. hát beparáztam mint állat, utro fel és mindjárt megyek feküdni.
Persze lehet, hogy ennek nincs köze a mai naphoz de most elkezdtem aggódni, nehogy baj legyen belőle holnapra. Remélem ez csak a teljes beágyazódást jelzi és nem mást...
A tesztek itt vannak, és van egy délutáni is melyet még a nagy elindulás előtt csináltam..

Hát egyenlőre több tesztet nem enged a rendszer feltölteni, ha enged jövök a reggeli tesztek összehasonlításával.
2014. február 23., vasárnap
Jelentések a mai napról..
A mai nap reggelére nem volt tesztem.. de mivel a hőm feljebb kúszott hát gondoltam nagy gond nem lehet. De azért csak nem hagyott nyugodni a dolog. Ezért megbeszéltük a párommal, hogy a meccse után irány a Müller és a Tesco és valahol tesztet veszünk.
Abban maradtunk, ha kapok tesztet, ha nem ha hétfőn is ilyet produkálok felhívom az Intézetet vagy legalábbis S. dokit, hogy mondjon Valamit, vagy megnézne/megnéznének-e. Mivel Neki voltam már magánrendelésén is. Ha ez az út nem működik akkor marad a V. doki aki műtött tavaly előtt decemberben. Ő adta S. doki elérhetőségét a lombik kapcsán és azt mondta vár vissza pocakosan.
Párom szerint az Intézetben dolgozó orvosok nagyon emberségesek szóval Neki jobban tetszenek mint V. doki.
Délelőtt megfőztem, itthon elvégzetem, persze csak módjával, majd hajat mostam és mentem a meccset megnézni. Nagyon szép napsütéses idő volt.
Meccs után irány a Müller. Kaptam is hál az égen teszteket. :) irány haza és megcsináltam, a délutáni vizeletből, melyet 3-3,5 órát tartogattam a meccs és a vásárlás közben. És persze eltettem a reggeli vizeletet is.
És íme az eredmények:)
Remélem a holnap reggeli is legalább hasonló erősségű lesz, és sikerrel járok a dokik terén is, hogy adjanak tanácsot mi legyen..

2014. február 22., szombat
Ma sem maradtam csík nélkül :)
Reggel megcsináltam a tesztet, melyet a barátnőm hozott tegnap délután.. bár 25-ös a teszt, de azért szerintem így is látható a végeredmény.. izgulok, és örülök is egyben! (a sorrend 3 perc, 10-11 p., 17 p. 30-40 perc elteltével))
2014. február 21., péntek
Ebből mi lesz a hétvégén.....
Nem tudom miért éreztem késztetést, hogy ma a gyógyszertár felé vegyem az irányt. Talán az motoszkált bennem, hogy Reni a hőd feljebb ment.. pedig lefelé vártad volna...
http://www.fertilityfriend.com/home/26a01a
Hát hogy ebből mi lesz a hétvégén nem tudom.. de megmutatom az idő múlásával kb. 5-7 perc elteltével az eseményeket, az utolsó két kép most este készült a tesztről! ( 13. dpo 20-as Gravi Hcg teszt eredménye)

2014. február 20., csütörtök
Mennyi? Hogyan? Miért? Mennyibe kerül?
Körülbelül ilyen sorrendben tettem volna fel tegnap este a kérdéseimet a Forgács Intézetben, ha csak Forgács Doktor mindegyikre kielégítő választ nem adott volna mielőtt kérdezhettem. Szerintem már az évek és a rutin tudatja Vele, hogy azokban a párokban akik először állnak Fagyasztott transzfer előtt milyen kérések fogalmazódnak meg.
Mikor hellyel kínált megkérdezte, hogy "ismerős" és a székre mutatott ahova helyet foglalhattam. Mondtam, hogy már igen.
Elővette a dossziénkat, és kérdezett, megnézte az előző kezelési lapot.. Először is azt, hová tettem az augusztusban beültetett csodaszép embriót? (mosolyogva és könnyedén).
Közöltem hogy nem tudom, persze mosolyogva, nem volt bennem harag vagy rossz érzés.
Elmondtuk, hogy a március végi, április eleji ciklusban szeretnénk a Fagyasztott embriókból legalább egyet visszakapni.
Mint aki tudta mi következik , elővette az adminisztrációt, közölte hogy 3 gyönyörű embriót fagyasztottak külön-külön. Mondta és közben írt a dosszié lapjaira.
Spontán ciklusban szeretné visszaültetni a Babát.. semmi hormonkezelés és gyógyszerek sokasága. Azt mondta ez a legideálisabb. Így tudjuk a legtermészetesebb közeget megteremteni.
A kiválasztott ciklus 10-11-12. napja körül kell először mennem uh-ra. Nem kell korán reggel elég 10-11 körül. Majd uh-al megénzi a tüsző/tüszők állapotát. Ha a tüsző eléri a kívánt 18-20 mm-es nagyságot, akkor Ők ott a helyszínen adnak Pregnyl tüszőrepesztő injekciót. Megvárjuk a 36 órát és utána számolva 5 nappal megtörténik a felengedett Embrió beültetése. Azért 5 nappal, mert 5 naposan lettek fagyasztva. Az 5. nap reggelén kell 9 felé telefonálni, felébredt-e a Kicsiként. Ha az első ébresztés nem sikerül, jön a következő Embrió.
Addig próbálkozunk Fagyibabákkal amíg vannak, a normál stimulált lombik csak utána jön..
De azt mondta, hogy a sikeres felébresztési ráta több mint 90%-os az intézetben.
Megint csak egy Babót ültetne vissza, nem szeretne ikreket. Bár mondta hogy most lett egy hármasiker párja, két beültetett Embrióból.. szóval semmi nem lehetetlen.
A beültetést követően pedig csak utrogestan kapszula megy, a méhnyálkahártya támogatására.
Azt mondta ennek sikerülnie kell!!
Kérdezte az Inzulint, vittem és mutattam a leleteimet, hogy mennyit javult az értékem az életmódváltással és a diétával gyógyszer nélkül. Megdícsért, és azt mondta csak így tovább. A leleteimet pedig elkérte és elrakta. Kikötötte, hogy a diéta mellett fogyasszak sok fehérjét, és kezdjem el szedni újra (ha nem szedem ) a terhesvitamint.
Ezzel átadott Ibolyának. Ibolyával még beszélgettünk egy kicsikét, Ő a lelkemre kötötte, hogy ezalatt a 3-4 hét alatt próbálok hízni egy kicsikét, és hogy szedjek vasat. Az algakapszula szedését nagyon jó ötletnek tartja Ő is hisz benne, és vár Vissza március végén.
Szóval boldogan hagytuk el az Intézetet, hogy hamarosan jövünk.
Most viszont várom a mensit, de nagyon, hogy márciusban mielőbb mehessünk. Lassan az oktatásom vége is körvonalazódik, csak egy baj van Vele, hogy még a decemberi bérünket sem fizették ki. Még mindig a papírok tömkelegén, a nyilatkozatok leadásán lovagolnak, melyek a bérszámfejtéshez kellenek. A héten már írtam panaszlevelet is a Megyei Munkaügyi Hivatalnak, illetve a Budapesti KLIK Intézetnek. Mert az már nagyon idegesít több kollegámmal együtt, hogy más Intézmény által szervezett képzésben résztvevő oktatók, már a januári bérüket is megkapták itt még a Decemberin is ülnek még és kifogásokat keresnek a telefonba, hogy miért nincs még a számlán. Mikor a megállapodásban foglalt fizetési határidő lassan egy hónapja letelt.

2014. február 15., szombat
Okfejtések
Nem tudom minek tudható be, talán a Gynex csepp és a Cytovital hatása amit a hőm produkál! Mindenesetre érdekes összefüggés van a Ferty által jósolt ciklusidőknek és a Csütörtöki látogatás mondandójának.
Ebben a ciklusban egész korán a ciklus 10-11. napján volt peteérésem, a szokásos 13-14 helyett. Ezért a program a mensi időpontomat is előre hozta, 12 napos dpo-val számolva, jövő hét 20-21-re. Ha így marad sajnos a ciklushosszom 23. napos lesz.
De most jön a lényeg..Mivel ciklusaim hossza általában 27-29 nap közöttiek, a program a köv. mensi időpontját március 19-20-ra teszi. Akkorra már befejezem a tanítást is, és akár indulhat is a Fet..nyugodtan, nincs zavaró tényező, hogy arra koncentráljak.. és akkor a ciklus 12. napja amikor elméletben lesz az első uh márc. 30 (bár az vasárnap), de uh szerintem 31-én.. és ha még kapok is tüszőrepit, vagy hagyjuk spontán a ciklust a beülti napja Április 2. (ciklus 15. napja), vagy legalábbis nagyon közeli napok hozzá.
Hát ha ennyi véletlen van megeszem a kalapom, bár már az is lehet hogy erre nem kerül sor :)
Bár érdeset játszik ciklusom, nem tudom minek köszönhető, és még mintha valami enyhe fertőzést is összeszedtem volna.. de kezelem betadine kúppal. Remélem baj nem lesz belőle!
Jelenleg a Gynexnek és a Cytovitalnak szünet van a héten, helyette jött a méhpempős-ginzenges ampulla, és a Rain Soul!

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
.jpg)