Múlt hét végére volt időpontom a "jósnénihez", és a természetgyógyászhoz.
A "jósnéni" kérdezte, hogy talpmasszázst csinálunk, vagy beszélgetünk, de mivel a term.gyógyász azt mondta jó lenne elbeszélgetnem Vele, így hát a beszélgetést választottuk.
Elmeséltem a történéseket amióta nem találkoztunk, volt mit, hiszen január óta történt egy s más.
Ő közben nézett, "vizsgált" kérdezgetett.
Véleménye szerint, a Baba betegségében a stressz sokat közrejátszott. Valamint, mint aki ráérzett a dolgokra kérdezte fájt-e a fejem a Várandósság alatt.
A válaszom Igen volt, hiszen a 9-11 hét között volt egy Nap amikor nem tudtam a fejfájástól az ágyból felkelni. Szerintem biztos, hogy akkor történhetett valami.
Ezeket megbeszélvén beszélgettünk a továbbiakról. Szükségem lenne talpmasszázsra egy 6 alkalommal, mely segít méregteleníteni, és beindít bizonyos folyamatokat. Így időpontot egyeztetve péntekenként 6 alkalommal megyek hozzá.
Vitamin raktáraim teljesen kimerültek, ezeket okvetlen fel kell tölteni, és a szervezet a stressz hatására kezd savas irányba tartani. Erre is figyelnem kell nagyon. Javasol citromfű teát esténként elalvás előtt. De erről kérjem ki a term.gyógyász véleményét. Illetve hát mindenről.
Ez pénteken meg is történt. Vizsgálatom hoszabb ideig tartott, mivel a mora géppel bemérte vitamin készleteimet, és szervezetem állapotát. A "jósnéni" gyanuja beigazolódott, renttentes hiányaim vannak B6 és B1 vitaminból, Omega 3-ból és még sorolhatnám... ezért kaptam, egy nem épp olcsó kategóriájú (mondhatnám azt is hogy drága) vitamin készítményt. Lifepak+ a neve. Ebből kell napi egy csomaggal szednem, 60 csomag található benne, folytatni a Cytosan innovum méregtelenítő kapszulát és az aloe gélt. Majd 1-1,5 hónap múlva kontroll és újra bemérjük az értékeket. Remélem érzékelhető lesz a javulás a talpmaszázzsal együtt.
Sajnos a méhemet is erősíteni kell, ezt még a "jósnéni" mondta. erre megy a gynex kúra újból, ha jön mensi. És a jósnéni még hozzátette, hogy kell a szervezetnek a három hónap a műtét után. Így még 1,5 hónap hátra van a próbálkozós időszakig.
Addig a tartalékokat, raktárakat próbálom feltölteni. Remélem sikerülni fog.
2014. június 17., kedd
2014. június 12., csütörtök
Múló idő
Rég írtam már bejegyzést ezért most van egy kis időm, és megpróbálom összefoglalni az elmúlt majd egy hónap történéseit.
A napok teltek nem eseménytelenül. Megkaptam az új vállalkozás igazgatását és adminisztratív teendőit itthon. Ez most rengeteg időmet elfoglalja, ki kell építeni a vásárlói kört, olvasni és tanulni kell. Bemutatókra járni, hogy az emberek megismerjék mivel foglalkozom.
A genetikus után, mindent elterveztem, hogy kivárjuk a 3 hónapot addig szépen felkészítem a szerveztem egy újabb Baba befogadására, visszatérek a jógához és minden megy szépen mint azelőtt.
De a hat hetes kontroll a dokinál sok mindent kútba döntött. Rendes volt, fogadott, megvizsgált és mindent rendben talált. Azt mondta a méhem szépen összehúzódott és gyulladást sem érzékel. És ami nagyon meglepett, az az a kijelentése volt, hogy "aki mer az nyer" alapon lehet próbálkozni.
Ő nem tartja szükségesnek a 3 ciklus kivárását. Volt már sok érdekes terhessége a praxisa ideje alatt. Nem vagyok még elkésve de azért már annyira fiatal sem vagyok. Azt mondta ha tud bármiben segíteni keressem nyugodtan.
Ezt elmondtam a kint várakozó páromnak, akinek felcsillant a szeme és azt mondta somolygósan akkor mire várunk.
És innen sok minden megváltozott, a terveimet keresztülhúzta ez a mondat, tudom hogy sok minden rajtam múlik de nem teszem ellene, hogy ne úgy legyen ahogy lennie kell esetleg.
Jelenleg csinálom a méregtelenítést, szedem az aloe gélt. Próbálom feltölteni a szervezetem rengeteg gyümölccsel, zöldséggel.De nem tudom ez elég-e egy esetlegesen hamar bekövetkező gyermekáldáshoz.
A múlt héten felhívott a természet gyógyász, hogy a jövő héten hosszabb szabadságra megy, ezért jó lenne még előtte találkoznunk, de ha tudok beszéljek előtte Máriával, azzal hölggyel aki sok mindent tud Rólam/rólunk. Ezért ma estére megyek hozzá, kérem a tanácsát, és a kétségeim eloszlatásában is remélem segít.
Mert az tegnap esete óta van bőven. Ugyanis egészségügyi kiskönyvet kell csináltatnom, amihez szükséges tüdőszűrő vizsgálat, melyet tegnap egy kóstoltatás alkalmával megcsináltattam a kórházban. Csak estére jutott eszembe, hogy mi van ha épp most összejött, és Én sugárzásnak tettem ki magam.
Soha nem imádkoztam még azért, hogy megjöjjön de most annak drukkolok. Remélem ez jövő héten vagy még a héten megtörténik.
Holnap vár a természet gyógyász, remélem a folsavra is lesz használható ötlete, és akkor vége a méregtelenítésnek és tényleg jöhet a próbálkozós-felkészítős időszak. A nyaralást már lefoglaltuk a családi nyaralóba, közvetlen egy baráti lakodalom utáni másnap indulunk. Lesz még egy lakodalmunk augusztusban, és remélem a többször megálmodott álmom valóra válik.
Szóval telnek a napok, múlik az idő és Én egyre jobban érzem magam.

2014. május 28., szerda
Lezártam!
Végre kijelenthetem, hogy lezártam magamban életem egyik boldog és borzalmas szakaszát. Ehhez kellet a genetikus megnyugtató szava és szakvéleménye.
Sok utánajárás és kutakodás, telefonálgatás után úgy döntöttem, hogy marad a Genium Egészségügyi Központ Genetikusa, ha már úgyis oda járok orvoshoz. És mivel a Sote II.-n a telefonba a nővérke közölte, hogy Náluk ilyen vizsgálatra nincs lehetőség, csak Kismamáknak.
Kértem is gyorsan az időpontot, és gyorsan is kaptam. Múlt héten hétfőn este vár Minket a doktor Úr! Vittem minden leletemet, felkészültem itthon miket szeretnék megkérdezni és kitudakolni.
Előbb érkeztünk, és szerencsénkre a Doki előbb be is hívott. Kedves volt, aranyos, rögtön hellyel kínált Mindkettőnket. Vele volt még egy Hölgy, nem mutatkozott be, oldalt helyet foglalt és csendben végighallgatta a mondókákat. Néha rám mosolygott.. de nem sok vizet zavart.
Elmeséltem a Doktor Úrnak, tul. képpen miért vagyunk, ott. Szeretném tudni, hogy a következő terhességnél fennáll-e ilyen "veszély". Van-e probléma kettőnkkel. Egyáltalán Genetikai probléma okozhatta-e a Baba betegségét. Mosolygósan hozzátette a mondókám végén, hogy a sok papírból amit a kezemben szorongattam, azt hitte 16. hetes uh-ra jövök, és nem ilyen szomorú hírrel.
Megnézte a leleteket, beírta a gépbe majd, a leleteim alapján elmondta az Ő szakvéleményét. És akkor nyugodtam meg igazán. Ahogy lelkesen, nyugodt hangon közölte, hogy ez nem genetikai betegség volt. Ha az lett volna, akkor a terhesség nem marad fenn a 8-9. hétnél tovább. Vagy olyan rendellenességek szűrhetőek már korábban is ami egyértelműen fejlődési rendellenesség kategóriába tartozik. (pl. belső szervek nem működnek...). Kérdeztem az utrogestant az tarthat-e fenn mesterségesen egy terhességet, mert ugye az utro közben barnáztam ám.. azt mondta ki van zárva, az utronak nincs ilyen hatása. Az a sárgatestet és a hormonokat támogatja. De a vetélést sajnos ilyen esetekben nem előzi meg. Ez is megnyugtatott, mert végig ott motoszkált a fejemben, hogy lehet elment volna a Baba korábban is, ha a természetre bízom a dolgokat és nem használom az urtot.
Rákérdeztem ám a Folsavra is, mert ugye a Dokik említették, de ennek sincs köze ehhez a fajta rendellenességhez. Ha a Folsav lett volna a hibás, más rendellenesség adódik, nyitott gerinc...stb.. de nem volt ilyen ez egyértelműen igazolható volt. Szedjek folsavat, de ha előbb szedtem volna sem lehetett volna csak a folsavval vagy bármi mással ezt kivédeni.
Azt mondta sajnos a 10. és a 12 hét között annyi minden történik és zajlik az emberi fejlődés során, hogy egy egyszerű fertőzés, nátha mely ki sem jön tünetként rajtunk okozhat ilyen sajnálatos betegséget. Nem tudják konkrét okát ennek a nagyon ritka de súlyos idegrendszeri fejlődésnek. Azt mondta talán ha olyan helyen dolgoznék, ahol vannak vegyszerek, vagy most lett volna Csernobil... vagy sugárzás ér esetleg azokra mint kiváltó okokra lehetett volna fogni...de látni a 10. hetes uh-on semmiképpen sem lehetett volna.
Tovább kérdezett még Családi betegségekről, és egyébről.. de mindent a legnagyobb rendben talált. Nem vagyunk összeférhetetlenek sem, mert akkor meg sem fogan a Baba..
Nem küldött további vizsgálatokra, még folsavszint mérésre sem.. Azt mondta, szinte 0% az esélye annak, hogy még egyszer ilyen terhességem legyen. És Bízik Benne hogy legközelebb egy szebb esemény miatt megyek majd hozzá.
És 3 ciklus után újrapróbálkozhatunk. ( elmesélte azt is miért szoktak 3 ciklus kihagyást javasolni. Mivel műtéti úton azért nem tudnak maradéktalanul mindent kitisztítani, ezért kell a szervezetnek javaslatok szerint legalább 3 ciklus, hogy magától tisztuljon).
Hisz ha egyszer sikerült, sikerülni fog többször is!!
Megnyugtatott! S már nem gondolok Rá minden nap, sőt egyre kevesebbet.. De talán véglegesen a múlt hét végén zártam le a több mint 12. hétig tartó Kis Csodát.
A megérkezett menstruációval. 26 napra bár, nagyon gyengén, de megjött. S nem csak Én hanem szervezetem is lezárta ezt a rövid kis szakaszt.
Most belevetem magam újra a hőmérőzés rejtelmeibe. Megérkezett a héten a méregtelenítő kapszulám, szóval hajrááá készülj az újabb Nagy feladatra!!!

2014. május 14., szerda
Regenerálódás
Csak annyit írhatok, hogy nem könnyű. Bíztam benne, hogy könnyebben feldolgozom az eseményeket, de nem megy. Néha még mindig elsírom magam, és nap mint nap eszembe jut, hogy most hol is tartanánk, ha a Mi kis Picicsodánk Velünk marad. De nem ezt hozta az élet, tovább kell menni az úton és előre nézni. Majd lassan a sebek is begyógyulnak.
Azért hogy gondolataimat eltereljem és hogy elindítsam az újabb "projektet" először is elmentem múlt héten a kozmetikushoz, jól kibeszélgettük magunkat és közben szépen kezelte az arcom. Szép lett, kaptam krémet is mellyel még szebbé varázsolhatom. Feltöltött. Az utána következő barátnőmmel való kávézásról ezt már nem tudom így elmondani. Biztatott, de ugyanakkor azt sugallta még nem álltok készen rá, az égiek még nem akarják ezt megadni Nektek. Nem voltam túl boldog mikor eljöttem Tőle.
Kutakodom az interneten, olvasgatok mi okozhatta, keresem az okokat és a magyarázatokat. De csak egy helyben járok és mindig oda jutok vissza.
Tegnap elmentem a természet gyógyászhoz, bár Ő is várt volna valami fogódzót ahonnan elindulunk, de ugye az még egyenlőre nincs. Még 3 hét a kontrollig, bár ott sem fognak a Babáról mondani semmit, ezt már tudom, hiszen tegnap a saját Nőgyógyászom leírta mail-ben, hogy ilyen esetekben a babát nem vizsgálják és vizsgálatok nélkül nem is lehet tudni mi lehetett a baj forrása, csak reménykedni hogy nem genetika hanem vitaminhiány.
Ezért a Természetgyógyásszal megállapodtunk, hogy akármit tanácsol is az orvos, a genetikai vizsgálatot meg kell csináltatnom a folsavra nézve és esetleg egyéb másra is. Hogy még egyszer ilyen csapást ne kelljen átélnünk.
De amíg Genetikai tanácsadásra nem jutok el, nem tétlenkedem. Ha a folsav vonalon indulunk el, (bár a Term.gyógyász szerint a nagy folsavhiányt a vérvételek alkalmával a labornak mutatnia kellett volna) akkor azt már kiderítette Nekem, hogy felszívódási probléma a vékonybél teljes szakaszán lehetséges, mert az a Folsav felszívódási helye. Ezért most azt tesszük rendben egy újabb Energy készítménnyel a Cytosan innovummal. Remélem az is ugyanolyan jó eredményeket ér el, mint annak idején a D-vitamin felszívódásával elértünk. Mellé pedig a Forever aloe géljét kell innom, és hormon rendbetételre erősítésre a Gynex mehet tovább.
Bízik benne, hogy nem találnak genetikai problémát, és amit lehet azt pótolunk vitaminokkal, és táplálkozással. Én is bízom Benne, bíznom kell hiszen akkor az egész nem fog érni semmit.
Most azt kell kiderítenem, hová menjek Genetikai tanácsadásra, van a Geniumban is ahová járok, de ott vizsgálati, vérvételi árlistát nem találok, írtam is mailt gyorsan az asszisztensnek, vagy láttam a nagygendiagnosztika honlapját is.
Most ez a kérdés amit mielőbb tisztáznom kell, hova érdemes és kihez menni, aki hozzáértő, ott helyben megtudják csinálni a vizsgálatokat, és nem is horrorisztikus áron. Valamint a Barátnőmnek jutott eszébe, hogy hát ilyen tanácsadást a SOTE 1-en is végeznek Tb alapon, hogy mindenképpen szeretném-e ezt a vonalat magánúton vinni.
Blogírás közben épp most hívtak a Geniumból, hogy megkapták erre vonatkozó e-mailemet és elmondták nagy vonalakban az árakat, rosszabbra számítottam. Szóval lehet marad a magánút ha eddig is ezt jártuk.
Szóval próbálok regenerálódni visszatérni Önmagamhoz, és tovább járni az egészséges élethez vezető utat, hiszen eddig is rengeteget tanultam, és rengeteget segített ez a vonal. Múlt kaptam kézhez a múlt héten két Ajurvédás könyvet is melyet már bőszen tanulmányozok az ételek fogyasztása terén. Hihetetlen igazságokat írnak le. Tetszik ez a vonal nagyon.
És a természet gyógyász lexikona is sajnos azt erősíti, hogy a folsav felszívódási problémához a cölikália vagyis a gluténérzékenység nagyban hozzájárul. Bízunk benne, hogy ha még egy kicsit erősítjük a szervezetet, a vékonybelet is megtámogatjuk akkor a folsav is maradéktalanul hasznosulni tud, ott ahol szükség van Rá.
Most egy újabb regenerálódási szakaszhoz értem, mely valószínű eltart a nyáron, és egy újabb Babavállalásra a reális esélyt (persze ha más okok nem állnak a háttérben) augusztus-szeptemberre látom realizálódni. Addig pedig hajrá regenerálódás!

2014. április 28., hétfő
Búcsú
Viszonylag napsütéses napra ébredtünk csütörtök reggel. Mivel 10:30-ra volt időpontunk így kényelmesen elkészültem, hajat mostam és felöltöztem. A rendelés csúszott legalább fél órát. Addig volt időnk eldönteni szeretnénk-e tudni a Baba nemét vagy sem. Először nem szerettük volna, de aztán a Párom beadta a derekát, ha Én szeretném, és látja a doki hát egye-fene mondja meg.
Sorra kerültünk, a doki rendes volt, hellyel kínált, kérdezte van-e panasz vagy bármi, aztán az ágyra mutatott, hogy feküdjek le és nézzük az uh-ot. Hasi uh-ot csinált, először a kivetítőn láttuk a Babát, meghallgattuk a szívhangját, majd egy idő után nagy csend lett... néztem a doki arcát de láttam arckifejezéséből, hogy valami nem stimmel. A Párom megfogta a kezem, a doki kikapcsolta a kivetítőt és mondta, hogy nincsenek jó hírei.
Én nyugodtan visszakérdeztem, hogy ez mit jelent. És közölte, hogy a Babának ún. idegcsőzáródási rendellenesség kategóriájába tartozó betegsége van. Nem fejlődött és záródott rendesen az elülső agykoponya. Így gyakorlatilag sem az orrcsont, sem a szemek nem fejlődtek ki. Nincs esély a megszületésre. Ekkor már a könnyeim potyogtak, Ő megfogta a kezem és csak annyit tudott mondani, hogy sajnálja, nem kapcsolja vissza a monitort, de a vizsgálatot be kell fejeznie. S közben azt mondta, sajnos nagyon ritkán de előfordul, az Ő praxisában ez volt a 2. ilyen. De szerinte nem genetikai betegség, mert a hátsó koponyarész , a gerinc záródott, véleménye szerint folsavhiány okozta. Ezt a legközelebbi tervezett terhességénél teszttel ki lehet szűrni.
Kérdezte mennyivel előtt kezdtem el folsavat szedni. S mivel Picicsodát nem terveztük hivatalosan ezért nem szedtem a terhesség előtt.
Ő megcsinálta a papírokat, kérdezte, hogy mikor szeretnénk a beavatkozást, már pénteken vagy hétfőn, ezt beszéljük meg nyugodtan megvárja. Nem szerettem volna húzni az időt így azt mondtuk minél előbb annál jobb. Felhívta az orvosom helyettesét a SOTE II-n, mert az orvosom nem volt Mo-on. Ő mondta, hogy menjünk és vár máris.
Zokogva jöttem ki a rendelő ajtaján és még percekig álltunk összeölelkezve a kocsi ajtaja előtt mielőtt elindultunk.
A kórházba érvén, a doktornőt hívtam telefonon, de egy kis műtéthez hívták, így mondta hogy intézzem a papírokat a védőnővel és mire azzal végzek Ő is visszaér. A papírok készen lettek, a doktornőt nem láttuk sehol, így bekopogtunk az megadott ajtószámon. Egy idősebb uriember nézett ki, majd közölte hogy még nincs ott a doktornő. S aztán pár másodperc múlva kinyitotta az ajtót és behívott. Ő végzi az uh- vizsgálatot még egyszer 3 kollégájával egyetemben, hogy biztos-e a diagnózis. 4-en álltak körül és készítették az uh- felvételeket, minden irányból kb. 15 percen keresztül. De sajnos az Ő diagnózisuk is ugyanaz volt. Mivel a betegfelvételin hétfői műtéti időtőpontot kaptam a Párom rákérdezett odabent, hogy nem lehetne-e megcsinálni Pénteken, hogy ne húzzuk hétfőig. Egy idősebb orvos Ránézett a Doktornőre s közölte vele, hogy meg kell csinálni a műtétet holnap, ha a szükséges papírok megvannak. Szerencsére minden lelet Nálam volt, így nem volt akadálya a pénteki műtétnek. Hazaengedtek, s másnap reggel vártak fél 8-ra vissza. Szinte semmit nem aludtam. Egyetlen kép járt a fejemben, mielőtt az orvos kikapcsolta az uh- képet, a Baba az arcához emelte a kezét mint aki integetett és elbúcsúzott. Ez az utolsó képem Róla.
Másnap reggel a betegfelvételin várni kellett, mire az osztályra kerültem már fél 9 is elmúlt. A doktornő jött rögtön, mondta hogy menjek Vele intézzük a papírokat, mert mindjárt Jön a Doktor Úr aki műteni fog és felhelyezi a tágítót. (attól nagyon féltem, mert olvastam rosszakat is Róla). A papírok kitöltése közben megérkezett a Doktor, nagy markáns idős, bajúszos, mély hangú doki volt. Közölte hogy Ő is megvizsgál menjek a függöny mögé.
Én mentem szót fogadtam, s már vizsgált is. A vizsgálat közben azt mondta, hogy itt baj van mert ez a Baba biztos , hogy nem 12. hetes. és azonnal kérte a méreteket. Megijedtem, mert ugye egy bizonyos méret és kor felett már altatásos terhességmegszakítást nem csinálnak. A doki csendben vizsgált, majd rákérdeztem, hogy akkor most lehet még altatásban. Azt mondta végső határ, de megcsinálja, felhelyezte a tágítót, melyből nem sokat éreztem, s a kórterembe küldött. Azt mondta dél körül jön. A kórterembe a párom nem jöhetett be, így időközönként Én baktattam ki hozzá a váróba. A tágítás időszaka nem fájt, szinte nem is éreztem. Egy órát feküdni kellett a többiben lehetett sétálni.
Majd valamivel negyed egy után jött a műtős, hogy mehetünk. S felsétáltunk a műtőbe, a folyosón leültetett mondta, hogy várjak. Már hallottam az orvos hangját, aki közölte e kollégákkal, hogy a másik két orvos mibe rángatta Bele egy 13. hetes magzat elvételébe...Dobogott a szívem, hogy majd mit élek át a műtőben, vajon meg lehet-e csinálni... majd benézett a folyosóra s azt mondta mindjárt mi jövünk. Jött is a műtős, bekísért, ott felfektettek az ágyra, lekötötték a kezem, lábam, beszúrták a branult, az altatós kérdezett még kettőt-hármat és másra már nem emlékszem.
A szobában ébredtem rettenetes fejfájással, és némi hányingerrel, melynek meglett az eredménye... a műtét után 1-2 órával fordulva az ágyon elöntött valami.. nagyon megijedtem hívtam a nővért azonnal, aki azt mondta ez normális, de menjünk ki a mosdóba, folyt belőlem mint a csapból. Fájdalmat nem éreztem. Egy idő után alább hagyott és jobb lett. A párom is bejöhetett egy kicsit és a Hugom is meglátogatott. Kaptam anti D injekciót és egy méhösszehúzó injekciót még. A doktor a Baba nagysága és a sok vér miatt nem engedett haza így az éjszakát a kórházban töltöttem. Persze egy percet sem aludva. A fejfájásom nem javult, így szombat reggel kénytelen voltam egy fájdalomcsillapítóval indítani. A doki jött reggel fél 8 körül megnézett és hazaengedett, hat hét múlva vár kontrollra vissza. Azt mondta Ő szeretne látni mivel Ő műtött. Aztán megkaptam a zárójelentést és hazajöhettem. Sírtam hazafelé, sírtam itthon.
Az agyam folyamatosan kattog, és próbálom mondogatni magamnak, hogy így volt a legjobb mindenki számára. A Baba nem tudott volna életben maradni, a Mi életünk is ráment volna. A doki azt mondta a következő terhességnek nem kell ilyennek lennie. Ki kell szűrni még egy-két genetikai dolgot, és figyelni tudatosan készülni kell.
Vigasztal az a tudat, hogy igenis képes vagyok teherbe esni természetes úton, csak kell még idő a szervezetnek, és Nekem is hogy erre felkészüljek. De hogy mennyi ez az idő azt nem tudom megmondani. A "hivatalos szakirodalmak" 3-4-5 hónapot írnak. Majd meglátjuk. Most csak abban bízom, hogy nem lett maradandó károsodás odabenn, hogy nem záródott vissza a petevezeték. És hogy a Picicsoda a Nagypapival, Dédpapikkal jó helyen van odafent.

2014. április 15., kedd
Szedd össze Magad
Napok óta ezt mondogatom magamnak. Nem tudom miért, de az utóbbi időben semmihez nincs kedvem és erőm sem.
Sokszor csak elmegy a nap felettem, és azt veszem észre, hogy este van.
Kedden voltunk ellenőrző uh-on, ahol a Doki mindent rendben talált, Manóka mocorgott össze-vissza alig tudta lefényképezni Nekünk. Láthatólag jól érzi magát. Aztán levette a Doki a rákszűrést, megbeszéltük, hogy a 12. héten megcsinálják a genetikai uh-ot. Rákérdeztem javasolja-e a kombinált tesztet, és azt mondta inkább az Integráltat mert biztosabb eredményt ad. Így kértem időpontot, jövő héten csütörtökön megyek délelőtt. Bár pechemre az előző nőgyógyászom csinálja majd, aki ugye a műtétre lepasszolt... de hát ez van, majd mosolygok és kész..a rákszűrés eredménye jó lett, de van egy kevés bacilus amire vmi gyógyszert írt, a doki, mert a lányok a mail-ben azt írták menjünk be a receptért.
A hét többi napja eseménytelenül telt, hétvégén sütöttem Apósom születésnapjára fini tortát. Voltunk meccsen.. de semmi érdekes nem történt. Próbáltam a párom rávenni, hogy segítsen megpucolni az ablakokat, mert egyedül nem engedi de eddig eredménytelennek bizonyultam. Lehet az idén elmarad a nagy Tavaszi Nagytakarítás?
Tegnap hihetetlen rosszul voltam... nem tudtam az ágyból felkelni sem, annyira fájt a fejem, ha pedig felkeltem a hányinger kerülgetett. Egyedül voltam itthon, telefonáltam a páromnak, hogy hozzon Panadolt mert nem bírom, s közben felhívtam a term. gyógyászt aki kinyomta a telefont, s így Én írtam az sms-t szorgalmasan, hogy mit csináljak. Jött is a visszaválasz, hogy lábfürdő, borogatás és homeós bogyó, gyógyszer csak ha nagyon muszáj.
Ok.. lábfürdő de milyen, kutakodtam a neten mit találok, épp kapóra jött, hogy múltkor a Nagyitól kaptam több illóolajat, így levendulás lábfürdőt csináltam. Hatott is egy kicsit, legalábbis enyhült a fejfájás. Mire a párom hazaért egész "jól" voltam. Így nem kellett a gyógyszerhez folyamodnom. Este még felhívott a term.gyógyász hogy vagyok és elmondta részletesebben a kezelési lehetőségeket.
Ma reggel már "jól" ébredtem, csak néha a gyomorsav nem hagy reggelente, de nem vészes. Kicsit erőt vettem magamon és próbáltam összepakolászni itthon. Nem mintha kupi lenne itthon, de Én aki hetente takarít naponta mos fel... most ezek a dolgok nem érdekelnek egyáltalán. Fáradtnak érzem magam mindenhez, még a hajam megmosni sem volt erőm kb. egy hétig. Az arcom az utóbbi időben annyira kiszáradt, hogy akármit kenek rá nem használ. Sőt egy hete a pattik is újra megjelentek.. kellene már egy kozmetikai kezelés.. Ma próbáltam erőt venni magamon.
Nem hagyhatom el magam, hiszen Életem legszebb időszaka előtt állok, most nem hanyagolhatom el magam, és a lakást sem.
Bár remélem, ha jövő héten betöltjük a bűvös 12. hetet kicsit javul ez a kedvetlenség, és végre összeszedem magam.

2014. április 4., péntek
Mozgalmas Napok
Az elmúlt egy hét mozgalmasra sikeredett. Mert Nálunk a hétvégék általában mozgalmasak, főleg, hogy itt van újra a meccsszezon.
Nem úgy terveztem a szombatot ahogy sikeredett, de az élet közbeszólt. Ugyanis a barnázgatás/pecsételés nem múlt el maradéktalanul. 3-4 nap kihagyásával mindig megjelenik.
Pedig szombatra baráti szalonnasütős, beszélgetős Napot terveztem, rég nem látott barátokkal Tbányán. Igaz a Párom a meccs miatt nem tudott volna Velem jönni, de egyik barátjával mehettem volna és haza is. De így nem vállaltam be a hosszú utat...
Így szombaton korán kelvén időre megfőztem, megebédeltünk, jól felöltöztem és irány a Futballmeccs, ha már szalonnasütögetés elmaradt. A meccs jól indult, feszült volt a helyzet, mert az első helyezettel mérkőzött a Csapat.
Viszont az első negyedóra eltelte után, az egyik srácot olyan szerencsétlenül fellökték, hogy karcsont törése lett.. nem is kicsi, hívni kellett a mentőket. Így állt a meccs legalább 20 percet. Ezen persze mindenki felpaprikázódott és így folyt a meccs. Melyet aztán megnyertünk. De a meccs után irány a kórház, mivel az egyik focista kísérte a beteget, a Párom meg mindent intéz-magára vállal, így mentünk érte. Sajnos a kezét műteni kellett, váratták a műtétre 4 órát és 4,5 órás műtétje lett. Melyet jó barátokhoz híven megvártunk, így hajnali 2-re sikeredett hazaérnünk. Már nagyon fáradt voltam..
Vasárnap a párom megígérte, hogy segít így kitakarítottunk (persze light-osan), majd kiraktuk a muskátlikat az erkélyre, átültettük Őket.. szép napsütéses délután várt Ránk. Közben telefonált Anyósom, hogy megjöttek a rokonok sokat főzött és hát menjünk ki egy kicsit. Befejeztük amit kellett, és irány a kora délutáni ebéd és rokonlátogatás. Jól el is időztünk. Este még felmentünk a Kórházba beteglátogatni.
Hétfőn korán keltem irány a vérvétel. Mert ugye Sztk-s szakrendelés és Persze N. Megye itt nem úgy működik mint máshol. Pénteken közölték a vérvételen, hogy nem tudnak mindent levenni, mert a vérszállító autó egy héten egyszer jön a Bp-i szállításért, és az szerdán van, tehát nem szúrnak meg kétszer, ezért menjek inkább hétfőn vagy kedden.... sikeresen túlesve az első vérvételen, irány hazafelé. Egy kis tevés-vevéssel el is telt a Nap.
Kedden váratlan szerűen meglátogatott a Védőnő, felírta a készen lett vérvételek eredményeit, kérdezgetett, majd elment.Estére volt időpontom a Természetgyógyászhoz, odaérvén örült Nekünk. Kérdeztem sok mindenféléről vitaminokról és egyéb, ellátott jó tanácsokkal, és mesélt-mesélt a tapasztalatairól a mostanság születő gyermekekről. Nagyon érdekesre sikeredett.
Viszont a cipőm miatt lecseszett, hogy tessek és legyek szíves laposabb cipőkre váltani, melyek majd tartják a gerincet és a bokát. Mert a magassarkú cipőkben ha meginog a lábam baj lehet. Este negyed 10-kor jöttünk el Tőle. Már nem is úgy tekint Rám mint egy páciensre hanem mint egy jó ismerősre, ez nagyon jólesik. Megbeszéltük, ha baj van vagy kérdésem hívom és segít.
Szerdán töltöttem egy bizonyos évet. Nem volt különösebben nagy ünneplés, sütöttem egy tortát magamnak és Anyósomnak, mivel egy napon születtünk. A párom felköszöntött és egyre.másra jöttek az sms-ek és üzenetek.
Tegnap a konyhában tevékenykedtem, megrendelésre sütöttem egy fekete erdő tortát. Melyet azelőtt soha! Szerintem szépre sikeredett, a megrendelői szerint pedig isteni finom lett. Hát hamarosan megcsinálom diétás változatban is.
Közben pedig a Húsvétra is készülök. Már horgolom a kis tojáskákat, és most rátaláltam egy nagyon jó leírásgyüjteményre, csak ki kell nyomtatnom. Ez idő alatt pihenek sokat, mert két napja barnás vmi megint visszatért minimálisan. Már nem tudom mit tudnék tenni, hogy ne legyen. Mindenesetre remélem a Keddi uh. alapján minden rendben lesz.
sok tünetem nincs.. néha reggelente fent van a gyomorsavam, de igazából ennyi. Egyenlőre és remélem ettől rosszabb és több nem is lesz. Holnap ismét foci, ha nem lesz hideg és rossz idő megyek. De remélem nem sikeredik olyan mozgalmasra minta múlthét.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)