2015. május 11., hétfő

Az élet megy tovább

Nem sikerült. Nem igazán bíztam benne a pénteki eredményem után, a doki mégis azt mondta, hogy hétfőig adjunk időt.
B-HCG: 0,31 -Gyógyszer leáll... várjuk a szervezet reakcióját. A lombiknál a progeszteron leállítása után 4 nap múlva jelentkezett Piroska.
Az Intézetet azért felhívtam reggelről, sajnálták. Az egy szem fagyasztott embriónkért legkorábban augusztusban mehetünk. Június közepétől-Július közepéig leállás lesz. F. doktor júl. 20-tól lesz elérhető, azt mondta S. doki, hogy júl. 20 utáni spontán ciklus 12. napjától előttünk a lehetőség.
Ahogy Én számolom, ha addig nem lesz Csoda akkor  egy ciklusunk középideje pont júl. 20 utánra lesz tehető.
Azt hittem rosszabbul viselem, de egyenlőre tévedtem. Nem gördült le könnycsepp az arcomon... valahol már tudtam legbelül, hogy ez lesz a vége.
De az élet megy tovább előre kell nézni, ezt mondogatom magamnak. Ezért holnap természet gyógyász, nézzük meg végre azt az Ayurvédát.
Sőt bejelentkeztem Aviva tornára is Jún. 6-án lesz a begyakorló óra, hátha ezzel is segítem a szervezetem.
A héten még itthon vagyok táppénzen, nem sok kedvem, sem erőm nincs egyébként visszamenni dolgozni erre a másfél hónapra az Iskolába. Talán más munkahelyre szívesebben mennék.. de nincs kedvem a sok sajnálkozáshoz, a mézes-mázos szavakhoz..de ezt a pár hetet majdcsak kibírom.
S közben arra gondoltam, hogy el kellene kezdeni egy kisebb méregtelenítő kúrát. Na nem olyan brutálisat mint a a legelső.
Remélem holnap ad tanácsot a természet gyógyász, hogy merre induljak. Bár akár az Energy készítményeit szívesen előveszem megint, de Vele akarok konzultálni előbb.
S mennék fodrászhoz is.. kozmetikushoz most nem igazán..bár lehet még az is lesz belőle.
Szóval az élet megy tovább, szurkolok Mindenkinek aki Gyermekre vágyik s hiszem, hogy Nekünk is megadatik minél előbb.

2015. május 8., péntek

Et +14 Félig hivatalos eredmény

B-HCG= 0,81
Teszt: Negatív

Azt hiszen nem kell magyaráznom az értékeket. Az orvos szerint hétfőig menjen a Progeszteron, csináljak még tesztet, a Fagyibabákra való tekintettel. De ez a Hcg szerinte is nagyon kevés... szóval pityeregtem egy sort. Nem hinném, hogy ez a három nap valami csodát hozna ezek után. Most kicsit szomorú vagyok nem is tudnám tagadni, hogy nagyon bíztam Benne, hiszen olyan jól indult minden...
De persze majd túllendülünk rajta mint sokan mások, és megyünk tovább.
Szóval hétfőig még halovány remény..

2015. május 7., csütörtök

Napok ET+12 és a ma reggel

Egészen jól indult a tegnap reggel, Párom hívott már korán, hogy mi újság Velem/Velünk esetleg teszteltem-e..
Hazudnék ha azt mondtam volna, hogy nem.  Igen csináltam egy x-epil tesztet.. talán sejlett egy reménysugár. Fotózni persze nem tudtam, mert annyira azért nem volt erős..
délután hozattam a barátnőmmel a Rossmannból tesztet. Azon a délutáni vizeletből igaz hogy haloványan de látszódott a csík. Tüneteim egészen kora estig nem igazán voltak, kivéve hogy egyszer felfordult a gyomrom, és az álmosság is megvan még délutánonként. Kora este azonban egészen szinte reggelig megjövősen fájdogált a hasam.. megjönni nem jött a hő is fent van, de Nekem anno nem jött meg amíg azt Utrogestant használtam.
Ma reggel a párommal csináltunk közösen, igaz a hivatalos teszt nap csak holnap lesz. A rossmannoson megint kivehető bár még halovány csíkocska.. de az x epil aminek talán erősödnie kellett volna szinte semmit nem látok rajta.
S most mi van?? Elindult valami és megállt, vagy holnap talán szebb lesz.. nem tudom. Elhatároztam, hogy igaz, hogy csak tesztet mondott az Intézet, de reggelről holnap elvitetem magam vérvételre, talán holnap estére délutánra meglesz az eredménye.
Szóval már nagyon várom a holnapot vagy a délutánt.. hogy hátha értékelhetőbb eredményt kapok.

2015. május 4., hétfő

Napok és Gondolatok ( ET+10)

Egyre lassabban telnek a napok, most hogy számolhatok visszafelé.
A hétvége gyorsan eltelt, szombaton egy barátunkat szállítottuk vissza a repülőtérre, utána vettünk még hazafelé olyan virágkaspót melyből vettem már, de nem mertem 3-4-et mert ha mégsem jó a méret a teraszomra akkor ne vegyem hiába... ezeket elintézve otthon pihentünk. Finom vacsit készítettem. Tüneteim a szokásosak voltak.. minthamegjönne érzés, és az a furi érzés a mellemben, mintha izomlázas lenne a mellem felső része inkább a mellkas mint a mell.
Vasárnap megbeszéltük, hogy a Párom segít kitakarítani, hogy ne Én porszívózzak. A lakás kitakarítása után, a Párom elment a Szüleihez Én nem mentem mert egész nap fáztam.. betakarózva néztem a sorozatot, s közben el is aludtam.. este megvacsiztunk és kedvenc sorozatunkat néztük ketten a Shield 2. évadát. Igaz, hogy feliratosan de nagyon izgalmas.
S közben akkorát szúrt valami a pocakomba egy pillanatra nem is tudom hol éreztem előbb, a köldököm felett egy picivel vagy a méhemnél.. hogy feljajdultam hangosan. A párom rögtön kérdezte is mi a baj.. mondtam csak beleszúrt iszonyat valami a hasamba. Tünetek ugyanazok voltak mint eddig..
A mai nap lassan telik, egyedül vagyok itthon, s már már nagyon várom a teszt időpontját, furi gondolatok vannak Bennem. Mi van ha ezeket  a tüneteket, csak a progeszteronpótlás csinálja a testemmel, ha a hőm is attól magasabb.. ? Ha most nem sikerül.. aztán de sikerülnie kell hiszen nem véletlen hozta úgy a sors, hogy két kis Embriócskát kapjak vissza.
S jönnek a mi lenne, ha holnap reggel tesztelnék egyet... tudom a doki pénteket mondott... de mi lenne ha már kimutatná egy érzékenyebb teszt? De aztán meg elhessegetem a gondolatot, mert nem akarok csalódni, van egy csoport a F-en ahol tag vagyok, ott a lányoknak van olyan intézet ahol már a beülti után egy héttel tesztelni kell.. Én ezt nem értem. Hogy van az, hogy ahol 3 napos embriókat kapnak vissza már tesztelhetnek egy héttel a beülti után? Akkor már lehet Nekem is mutatna?? Félek, félek a csalódástól, annyira szeretném, ha sikerülne, ha újra átélnénk a csodát.  Ma is érzem a tüneteket, hol jobban hol kevésbé, ma is álommanó megtalált és aludtam délután.
Sokat olvasok.. nézelődöm, próbálom lekötni magam, de gondolataim mindig visszatérnek.
Remélem Babócáim jól befészkelték már magukat!!

2015. május 2., szombat

Napok (ET+8)

Talán mintha az elmúlt napokban valamit produkálnék.. nem nevezem még tünetnek.. a méhem húzódik néha, olyan "mindjárt megjön" előtti állapothoz tudnám hasonlítani. Azért bennem van a félsz, hogy megjön.. A derekam  tegnap és tegnapelőtt majd leszakadt. A mellemben mintha izomlázat éreznék, és néha lefelé hajolásnál mintha kő húzná lefelé... A Pregnylnek mára, holnapra már szerintem tuti ki kellett ürülnie.. ( két hete 14. napja adtuk be szombaton)..
S a hőgörbém is csudiszépen alakul remélem ez így is marad... ha nézem a táblázatot.. akkor mára már a beágyazódásnak kb. be kellett fejeződnie.. talán a hőgörbe ezt is visszaadja ha így marad ahogy most van.




2015. április 29., szerda

Napok ( ET+5)

Csak hogy Nekem is meglegyen a táblázat, amit anno két blogban is olvastam.. és nézegetem mostanság:

Tünet nincs egyenlőre. Tegnap reggel nagyon hányingerem volt, pedig semmi érdekeset nem ettem előző este. Ma semmi nincs...
Rendeltem játszós teszteket és kaptam ajándékba 2-t.  Újfajta szerintem eddig még nem találkoztam Vele sem a webáruházban sem máshol,   David Preganancy Teszt-et  a neve  elvileg a netes oldalakon 15-ös erősségűnek írják, a csomagolásán nincs erősség..

Szóval a fejlődési táblázat:

Mi történik az ET után, hogyan fejlődik az embrió:

3 napos transzfer
1 nappal a transzfer után. . . a pre-embrió növekszik és fejlődik 
2ntu. . . a pre-embrió blasztocitává alakul át 
3ntu. . . a blasztocita kiszabadul a burkából 
4ntu. . . a blasztocita a nyálkahártyához cuppan 
5ntu. . . a beágyazódás elkezdődik, a blasztocita elkezdi beásni magát a nyálkahártyába 
6ntu. . . folytatódik a beágyazódás 
7ntu. . . a blasztocita teljesen beágyazódott és külön van már placenta sejtje és embrió sejtje 
8ntu. . . a placenta sejtjei elkezdik a véráramba küldeni a hcg-t 
9ntu. . . még több hcg választódik ki az embrió fejlődésével 
10ntu. . . még több hcg választódik ki az embrió fejlődésével
11ntu. . . a hcg szint már elég magas ahhoz, hogy a vizeletből megállapitható legyen a terhesség 

5 napos (blaszto) transzfer 
1ntu. . . ezen a napon szabadul ki a blasztocita burkából 
2ntu. . . a blasztocita hozzá cuppan a nyálkahártyához 
3ntu. . . a beágyazódás megkezdődik a blaszto elkezdi beásni magát 
4ntu. . . a beágyazódás folytatódik, a blaszto egyre mélyebbre ássa magát 
5ntu. . . befejeződik a beágyazódási szakasz külön sejtjei vannak a placentának és az embriónak 
6ntu. . . a placenta sejtek megkezdik a hcg kiválasztást a véráramba 
7ntu. . . még több hcg termelődik az embrió fejlődésével 
8ntu. . . . hcg termelődés folytatódik 
9ntu. . . a hcg szint már elég magas, ahhoz, hogy a vizeletből megállapitható legyen a terhesség

2015. április 27., hétfő

Napok ( eltelt napok száma 3)

Lassan telnek a napok, mintha megállították volna az időt..
Pénteken pihentem, szombaton  lustálkodva ébredtem A terv már hét közben megvolt  a szombati napra,  a közelünkben egy Böllréfesztivált rendeztek, ahová a reggeli után elindultunk a kellemes tavaszi napsütésben.
Nem csináltam semmi különöset egész nap, csak sétáltam a sátrak között, üldögéltem, ettem-ittam és jót beszélgettem a barátokkal. Semmi megerőltető dolog. Vasárnap teljesen a lustálkodásé volt, egész nap pihi ágyból olvasás, horgolás. Feladatok "kiosztása", mit mossunk még, és hogyan készítsük az ebédet.
Nem tudom igazából hová tenni a 3-4 nap teljes fekvés dolgot. Most nem mondott semmit a doki, és anno sem javasolták a fekvést.
Pihenek persze, nem főzök, a párom mos, főz.. s minden "megerőltetőbb" dolgot megcsinál. Tegnap nem voltam levegőn, kivéve a teraszt, ma este kisétáltam Anyósékhoz. S ehhez 3 emeletet kellett lefelé s majd felfelé megtennem.
De ez van nem lehetek bezárva.
Nem érzek semmi különlegeset, néha a mellemet, és néha a pocakomat. De semmi mást. Nem keresek tüneteket, hisz még korai, de a spontán terhességnél sem voltak tüneteim így felesleges.
A Pregnyl már lassan kiürül, legalábbis a mai ellenőrző 10-es teszt már nagyon halovány volt, a 25-ös meg még haloványabb. Így biztos hogy kb, 10 nap a kiürülési ideje mint máshol írva vagyon.