Már kora reggel ahogy felébredtem furcsán éreztem magam, nem tudom megmagyarázni de a közérzetem nem volt a legjobb.
Ezt két dolognak tulajdonítom: egyrészt, nem pihentem eleget, másrészt mert tudtam hogy a Cégnél az utolsó két hétbe kezdek bele. Ugyanis januárban mikor betegszabadságról visszamentem közölték hogy a csoportos létszámleépítésbe Én is beleestem. Akkor nagyon sírtam, hogy miért pont Velem történik ez, műtét és az azt követő megrázkódtatások után, a lombik program kezdete előtt és rögtön az év első munkanapján.
De sokan azzal vigasztaltak, hogy "mindig okkal történik minden. "
Ma már talán annyira nem fogom fel tragikusan a helyzetet, keresem az új munkahelyem, nyelvtanfolyamba kezdek két hét múlva, és talán kevesebb stresszel megyek neki az elkövetkező hónapoknak.
Furcsa volt bemenni, úgy, hogy még két hétig járok oda. Már nem érdekel a munka olyan intenzitással mint az elején. Megcsinálom a rám bízott feladatokat, de már nincs mögötte közös cél.
Olvasgattam napközben az interneten, és egy fórum hozzászólásán megakadt a szemem. Melyben épp azt ecsetelte valaki, hogy milyen Ir határérték alatt engedélyezik a lombikot. Nekem sem kellett több elkezdtem kutakodni, persze eddig sikertelenül. Talán lehet nem is baj, holnap úgyis rákérdezek.
Reggel vérvételre megyek a F. Intézetbe, remélem az előző értékeimről hírt kapok, és a Picicsoda beköltözésének dátuma is körvonalazódni fog.
Délután a Zumba tanár is írt köremailt hogy a mai óra elmarad. Így itthon kellene tornáznom, de valahogy nincs hangulatom hozzá.
Csak néznék egy filmet betakarózva egy forró teával a kezemben, ami a mai hangulatomnak épp megfelel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése